2.     Az  emberré válás  utáni  szexuális  viselkedés  

Az evolúció elmélete  Ch. Darwin  a  fajok eredetéről szóló műve  alapján  kezdett kibontakozni a különböző szaktudományok – különösen az antropológia, a néprajz és a történettudomány – segítségével. Ma már elég megbízható, bár hozzávetőleges képpel rendelkezünk  az emberré válásról, s ezen belül a  szexuális  viselkedések  alakulásáról. Legközelebbi állatőseink fentebb vázolt életmódja alapján valószínűsíthetjük, hogy az emberré válás százezer esztendeiben őseink szexuális viselkedése alig különbözött a főemlősökétől, elsősorban a primátáktól. A helyzet lassan változott.   Rövid, de frappáns  összefoglalót olvashatunk erről  Ernest  Borneman:  Das  Patriarchat  (in: I. Kerschner (Hrsg.): Konfliktfeld  Sexualität,  1977)  című tanulmányában.

Eszerint európai elődeink nemi életének első, megbízható leletei a  korai paleolitikumból származnak, amely kb. az időszámításunk előtti  800 000-től a 100 000.-ik évig tartott.  A nomádok kis létszámú hordái akkoriban szinte kizárólag  gyüjtögetésből éltek, tehát még nem vadásztak.  Az ilyen gyüjtögető csoportokat  a „vadászat előtti szakasz  prédalesőinek”  nevezik. Minthogy valószínűleg még semmilyen nemek közötti munkamegosztás nem létezett – ez csak a szerszámok fejlődésének magasabb fokán vált lehetővé --, nyilván egyik nem sem uralkodott a másikon. Azt sem tudjuk, létezett-e homoszexualitás.

Az európai  közép-paleolitikumban  (kb. a 100 000.-től az 50 000.-ik évig)  jelenik meg először a férfi és nő közötti munkamegosztás. Miközben a nők továbbra is a növényi élelem és a kisállatok gyüjtésével foglalkoztak, a kőszerszámok  fejlődése  már lehetővé tette a nagyvadak vadászatát.  A leletek szerint a vadászatokban inkább a férfiak vettek részt, ezért feltételezzük, hogy  a speciális vadászati szerszámok létrehozása  jórészt a férfiak műve volt.  Ugyanez érvényes a csapdák  építésére és elhelyezésére.  Nagyjából ugyanez mondható később a halászatról.  Mindhárommal a férfiak foglalkoztak.  A talált leletek alapján úgy tűnik, hogy ebben az időszakban  az emberek többnyire  mintegy  30 tagú  hordákban  (az anyákkal, gyermekekkel és idősebbekkel együtt)  éltek, s származásukat valószínűleg egy ősanyára vezették vissza. Ezt egyrészt az valószínűsíti, hogy a vadászó férfiak még mindíg kevesebb élelmet szereztek, mint a  türelmesen gyüjtögető asszonyok;  másrészt az ebből az időből fennmaradt sok női bálvány és a fallikus figurák hiánya.

Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a nőfigurák nem szexuális bálványok, hanem  termékenységi szimbólumok voltak, vagyis nem egyszerűen nőket, hanem  anyákat ábrázoltak. Érthető is, hiszen az éhség, betegség és balesetek miatti halandóság olyan magas volt, hogy a horda túlélése a gyermekek számától függött.  Az idősebbek és a betegek csak elegendő fiatal esetén juthattak táplálékhoz.  Ha viszont a termékenységet ilyen magasra értékelték, az apaszimbólumok pedig hiányoztak, akkor ebből az következik, hogy a párzás és a szülés összefüggését még nem ismerték. Ez a magyarázata a  matrilineáris  leszármazásnak.   A  nő  magasabb rangja abból  adódott, hogy az élelem nagyobbik részét ő szerezte, s a szülések révén ő biztosította a horda jövőjét.

Az  áru csere  megjelenése

S az is fontos, hogy egyértelmű bizonyítékai vannak  a külön élő hordák közötti kapcsolatnak, ami- nek fő oka  vagy az „árucsere”, vagy a nemi partnerek cseréje lehetett.  Ám, minthogy termelés még nem folyt, s ezek a hordák  még az önellátó társadalom gazdasági szintjét sem érték el,  az első feltételezés valószínűtlen. Ha viszont a szexuális partnerek cseréjére került sor,  úgy  matrilineáris leszármazás esetén  nagy valószínűséggel  matrilokális exogámiáról van szó,  s ez azt jelenti, hogy s csoportba kerülő férfiak életük végéig a saját, anyai rokonságuk tagjai maradtak, bár  a nő rokonságával éltek és azokkal együtt vadásztak.

A pszichoanalitikusok és  az előtörténet polgári kutatói az exogámia eredetét az eugenikával hozták kapcsolatba, s a genetikai károsodások elkerülésével próbálták magyarázni.  Csakhogy ahol nem ismerik az apa szerepét a nemzésben,  ott nem lehet szó  eugenikai szándékú incesztustaburól sem.  Indokolatlan tehát Freudnak az a feltételezése, hogy az ember az ellentétes nemű szülő iránti incesztusfixációval születik, hiszen ahol a lány nem ismeri az apját, ahol a gyermekek minden felnőtt férfit apjuknak,  s minden felnőtt nőt anyjuknak tekinthetnek, ott az incesztustabu nem működhet. .. Ahol a vér szerinti anyához  fixált érzelmi kötődés nem jöhet létre, ott nem is kell ezt  incesztustilalom révén megakadályozni.

Tudjuk azonban, hogy az incesztuózusan élő csoportok  még akkor is hátrányban vannak az exogám módon élőkkel szemben, ha ebből semmilyen genetikai káruk nem származik,  mert hiányzik a tapasztalatok cseréje. Az ilyen csoportok nem genetikai, hanem szociális okok miatt stagnálnak.  Az emberiség fejlődése viszont kétségtelenül  az olyan csoportok közötti tapasztalatcserén alapul, akik  eltérő életfeltételek között dolgoztak, s így különböző termelési technikákat alkalmaztak.  Fontos azt is leszögezni, hogy  az a  nem, amelyik csoportjából kivándorolt, hogy más csoportban találjon partnert,  mindíg több tapasztalatot szerzett, s ezáltal gyorsabb és alaposabb intellektuális fejlődésben részesült. Az adott régióban és időszakban ez a nő volt. Ő kereste partnerét a másik hordában, s aztán haza vitte. Ebből nagy intellektuális előnye származott, mert aki egy idegen világban képes tájékozódni, az többet tanul, mint az otthon maradó.

Mindez megváltozott előtörténetünk következő korszakában, az újabb paleolitikumban  (kb. az időszámításunk előtti  50000 és 10000 évek közötti időszakban), mert a férfiak a vadász-  és halászeszközök előállítása terén olyan áttörést értek el, hogy ezzel  gazdaságilag  és egyben szexuálisan is dominánssá váltak. Ettől kezdve a férfiak maguk választották szexuális partnereiket...

A  férfi, mint  magántulajdonos

A  mezolitikum  (kb. az időszámításunk előtti  6000 és 1000. év között)...  a tartalékoló gazdálkodás és a cserekereskedelem kezdete. A vadászat, vagyis a férfimunka révén összegyüjtött élelmiszer-tartalékok ellenére megmaradt a matrilineáris leszármazás rendszere. Másrészt azonban a felhalmozott élelmiszer-tartalékok az európai történelemben először tették lehetővé a magántulajdon és az öröklés egyszerű formáját;  az utóbbi pedig az apa nemzésbeli szerepének felismerésétől kezdve a férfi számára biztosított előnyöket.  Ha a tulajdont a tulajdonos halála után is  számításba kellett venni – ez volt a mezolitikum forradalmi felismerése! -- , akkor ebből következett, hogy az apák  előbb-utóbb követelni fogják a tulajdon patrilineáris leszármazás szerinti öröklését. A nők helyzete ezzel kritikussá vált.

Borneman a továbbiakban kifejti, hogy az addig csak gyüjtögető asszonyok vették észre először az elhullatott magokból kinövő  növényeket, s próbáltak először egy kapaszerű szerszámmal kiásott árkokba magokat vetni, s a termést learatni. Bár így ők teremtették meg a mezőgazdaság alapjait, a férfiak hamarosan feltalálták a marhák által húzott ekét, s ez újra megerősítette uralmukat  a  nők és a gyermekek felett. A vagyonról (háziállatok, vadászzsákmány, gabona stb.) már főleg ők gondoskodtak, s ezt saját tulajdonuknak tekintették;  előnyös helyzetüket cserekereskedelemmel és hadviseléssel egyaránt  kihasználták.  Igy alakult ki a patriarchális társadalom, s a nők alárendelt helyzete a magántulajdon alapján.

 A  „szerelem  eredetéről”

Egy másik, korábban keletkezett, de színes és érdekes, átfogó történeti összefoglalót olvashatunk Norman  Hair (szerk.):  A szexuális élet enciklopédiája  című könyvében, amelyet   Décsi Imre magyarra fordított és (1930 körül)  kiadott. Ebben – „a szerelem  eredetéről” – többek közt ezeket olvashatjuk:

„Az állatok – még a felsőbbrendűek is – nem keresnek egyebet a puszta megtermékenyítésnél és a fajfenntartásnál, s ettől az ösztöntől indíttatva kívánják a másik nembelit, többnyire minden egyéni megkülönböztetés és választás nélkül.  Megesik, hogy több hím harcol egy nőstényért, de itt a nyers erő dönt, nem pedig a párnak szabad választása.  Az egyéni választás, ahol... az ész és az érzés is sorompóba lép, az első lépés az ösztönös, állati nemiségtől az emberi szerelem felé.

De ez a választás nem volt örök időktől  fogva, még az embernél sem. Az ősember csoportokba verődve élt és aszerint gyakorolta (csoportosan)  a házasságot is. Később törzsenként. S amikor a hordaszerű csoport törzzsé alakult, még akkor is messze voltak attól, hogy az egyéni szerelmet ismerjék.... Nagyon valószínűnek látszik, hogy az első, egyéni házasságok idegen törzsek asszonyainak elrablásából, a nő feletti tulajdonjog szerzéséből állottak. Úgy látszik, hogy a vadászok nomád életéből a földművesek házhoz kötött életformájába való átmenet és vele a magántulajdon megszületése játszotta a fő szerepet ennél az átalakulásnál... [Itt a szerző ismerteti H. Ellis és H. Spencer  szerelem-meghatározását.]

... A Bibliában csak ritkán esik szó a szerelemről  Például  Ráchel és Jákob történetében, ahol a nemi kérdés mindig felszínen van. .. Az „Énekek éneké”-ben  Bölcs Salamon király a szeretett nő testét, tekintetét, illatát, báját és termetét a legkisebb részletekig leírja  úgy, hogy minden érzékünk, a látástól az ízlelésig megkapja a maga adagját.  Ellenben szó sem esik a szeretett nő erkölcsi és lelki tulajdonságairól.  Viszont látjuk, hogy a szerelem testi eleme is megnemesülhet, és  évezredekig élő költeménynek adhat életet, ha gazdag, színes érzékiségű költő testét-lelkét hatja át.

A szerelemnek ez az egyoldalú nemisége csúcspontjáig jutott a régi, klasszikus Görögországban és Rómában.  S itt, bár a lelki elem még hiányos volt (mert kétségbe vonták a nő saját lelki életét), de a szerelmük mégis lelket lehelő kifejezésre jutott e kor halhatatlan, tökéletes szobor-alkotásaiban. Igy hát a görögök, bár megnemesítették a nemiséget, mégsem ismerték a szerelmet a mi értelmezésünk szerint. A  nő az ő felfogásuk szerint részben szülő gépezet volt, részben a kéj szerszáma.  Orfeusz mítoszában már fülünkbe cseng valamely elvontabb érzésnek halk visszhangja, aminek hallatán a lelki szerelemre is gondolhatunk. De ez a példa csaknem egyedül áll a régi Görögországban.

Minthogy a görögök nem juttattak lelket a nőnek, a testi-lelki szerelem, amihez a barátság utáni vágyakozás csatlakozott, csak férfiak között volt lehetséges. Ez a magyarázata annak, hogy az ókori görögöknél egy új kultuszt látunk feltámadni, amit nemcsak hogy tűrtek, de egyenesen dicsőítettek és eszményítettek. Ez volt a (mai szóval) homoszexualitás, a férfiak közötti szerelem kultusza. Havelock Ellis megállapította, hogy az igazi szerelemnek a görögök a homoszexuális szerelmet tartották. ..

... Összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az ókor ismerte ugyan a kifinomult érzékiséget, de nem ismerte azt a szerelmet, ahol a szellem ölelkezik a testtel. Ennek a fejlődésnek egyik fordulóját jelzi a kereszténység, amely a lelket és a szellemi értékeket tette az élet és a hit tengelyévé, s ezen az alapon építette fel azt az új világnézetet, amely  szerint a lélek uralkodik a testen.

Ettől fogva azonban a nemi érintkezés az ellenkező túlzásba esett.  A lelki szerelmet az egekig emelték, a testi szerelmet viszont lelökték trónjáról.  A papok aszkétasága minden testi érintkezést tisztátalannak, mi több:  bűnnek tekintett.  A nemi érintkezést  a fajfenntartás érdekében szükséges rossznak  nyilvánították, amelynek szerepe eddig tart és nem tovább. Szent Ágoston kifejezése: „Inter faeces et urinam nascimur” (ürülék és húgy között születünk), a középkor kedvenc eszméjévé vált és alkalmas lett arra, hogy elvegye a világ kedvét a testi szerelem kárhozatától.  A laikus világ is a lelki szerelmet eszményíti és hallgatással mellőzi a testi szerelmet. „Én nem vagyok szerető,  én  imádó  vagyok!” mondja a trubadur. Igy a nő, aki valamikor az embertermelés és a kéj eszköze volt, most az emberfelettiség magas talapzatára kerül.  Ha a régi férfiakat csak a nő alsó teste érdekelte, a középkor  nőimádóit csak a felső teste vonzotta. S ehhez a  „fél” nőhöz  itt is, ott is csak fél szerelem juthatott.

Stekel  szerint  „ennek a lelki szerelemnek egy tisztán vallásos árnyalat felelt meg, aminek legmagasabb kifejezője a Madonna-kultusz. Ez a tisztán lelki szerelem ideje, azé a törékeny és sápadt szerelemé, amely nem kíván bíztatást. Az alapja törékeny: megveti az érzékiséget... Szakadék támad a nemiség és a szerelem között, amikor megszületik a modern idők legégetőbb problémája: a nemek küzdelme.”  Csak ezután, a nemi  „reneszánsz” hajnalán kezd összeforrni a kettévágott szerelem két fele  Amikor kihozza a feledésből az ókor műveit és bekebelezi őket a jelenbe, az eszményi szerelem hozzá szegődik a nő testéhez, s az égből leszáll a földre. Nem azért, hogy rabszolgája legyen, hanem hogy a teljes emberi lény életét élhesse, úgy testi, mint lelki vonatkozásban;  mint aki elfoglalja azt a helyet, ami a nemi életben megilleti.

Félezer éve annak, hogy az emberiség megtalálta az égi szerelem mellett a földit is. A szerelmet a gondolat reneszánszában  méltó hely illeti meg a  15.-16. század legragyogóbb műemlékei között. Hosszú volt az út a légies Madonnáktól  az olasz reneszánsz  remek női testéig, mint ahogy minden szerves fejlődés útja lassú és hosszú. A reneszánsz művészete és irodalma új emberek műve, akik ismerték az egyéni szerelmet és visszahozták a vágyat a nő iránt, annyi fájdalmas mellőzés után.”

A  „természeti népek” párválasztási  szokásai

Ez a gondolatmenet ugyan messze túlhalad az emberré válás  évezredein, de  globális vázlatossága ellenére elég reális képet ad  a szexuális viselkedés történelmi alakulásáról..  Amelynek kezdeteit  az ún. „természeti népek” tanulmányozása révén is jobban megérthetjük. Életkörülményeik folytán ugyanis szexuális viselkedésük sok szempontból hasonlított a többtízezer éve élt embercsoportokéra, amíg föl nem fedezték őket  (bár szexuális szokásrendszerük nyilván addig is lassú változásokon ment keresztül).  Buda Béla  (1988)  azt írja erről, hogy „a természeti népek kultúráiban megtalálhatjuk a párválasztás minden formáját... a párválasztás minden emberi közösségben szociálisan szabályozott és ez a szabályozás erősebb a biológiai mechanizmusoknál.  Talán egyetlen átvezető elem az állatvilág és az ember között..., hogy e társadalmak egy része nem igyekszik kontrollálni a gyermekkori és serdülőkori szexualitást;  a fiúk és lányok korlátozás nélkül élhetik ki játékos próbálkozások formájában a bennük feléledő szexuális késztetést...

...Ismeretes néhány kultúra, amelyekben a partnerviszonyok zűrzavarosak, és a házassággal analóg partnerkapcsolat nem található meg. Ilyen például a ceyloni Nayar törzs esete, amelyben az anyaági nagycsalád gondoskodik a gyermekekről, a fiatal férfiak és nők egy közös, nagy házban alszanak, párjaikat alkalmanként váltogatják,, szilárd uniót egymással nem képeznek. (Stevens, 1970). Még négy ilyen kultúra ismeretes, de több más kultúra is van, amelyben a gyermekek nevelésének gondja nem, vagy nem kizárólag a szexuális együttélést folytató párra nehezedik, és nem ez a pár a társadalom alapvető, gazdasági egysége sem. Ilyen például a Malinowski (1972) által leírt  Trobriand-szigeti társadalom is. Ebből csak az következik, hogy  a házasságot nem lehet a kultúra ismérvének tekinteni, habár nagyon elterjedt...

Nem egy társadalomban tilos a törzs közösségén belüli házasság (az exogámia szabálya illetve az endogámia tilalma áll fenn).... Számos társadalomban a közösülés és a megtermékenyülés összefüggését nem ismerik;  ilyenkor szellemi hatásokkal magyarázzák a megtermékenyülést. Az ilyen társadalmak  rendszerint anyajogúak, lévén az anya kapcsolata gyermekével – a szülés eseményén át – kétségtelen. Függetlenül a gyermek nemzésének koncepciójától, minél inkább jelentősége van a közösségben a tulajdonnak, különösen a termelőeszközök tulajdonának, annál világosabban kidolgozottak a rokonsági viszonyok, amelyek az öröklési rendszerek vázát is jelentik... A tulajdonviszonyokkal rendszeresen együtt jár a nők megváltásának, megvételének intézménye. A nő ilyenkor mint munkaerő kap jelentőséget... Jellegzetes gazdasági szabályozottság alatt áll a többnejűség; ennek az intézménynek szinte szükségszerű feltétele a nők munkaerejének kihasználása. Ilyen esetben a nő „választásáról”  alig lehet beszélni;  kénytelen hozzámenni ahhoz, akinek szülei eladják  A férfi választása sem pszichológiai értelmű;  személyes kapcsolat a partnerek között alig van... mert kulturális kötöttségek, hagyományok és gazdasági erők  ... írják elő a párválasztást.” (37-40.old.)

A  szexuális viselkedés  humanizálódása

Az eddigiekben vázolt, általában néhány tízezer évvel ezelőtti, bár a világ elszigeteltebb helyein  nyomokban még ma is megtalálható, kezdetleges társadalmak kulturális kötöttségei és hagyományai  (pl. a nemzés „szellemi hatásokkal” magyarázása)  egyértelműen a vallási hiedelemvilágra utalnak, ami – tudományos ismeretek híján – az adott körülmények között a világban való eligazodás szükségképpeni próbálkozása volt. A szexuális viselkedés  különböző  korlátozásai, pl. az endogámia tilalma, s ezzel kapcsolatban az incesztustabu megjelenése,  az (állat)ősök  tisztelete  stb., rendszerint animisztikus, vallási elképzelésekkel jártak együtt. 

Az emberré válás során folytatódott az a folyamat, amely már az emberszabású majmoknál elkezdődött, vagyis  a  biológiailag mereven programozott, feltétlen reflexes,  ösztönös szexuális viselkedés  fellazulása,  az ösztrusz  eltűnése  és a csoportnormák szerinti szexuális viselkedés  megtanulása. Kivételek és visszaesések  persze előfordultak, de a szexuális  viselkedés  szocializálódása  a közösségek gazdasági és strukturális fejlődésével párhuzamosan egyre erőteljesebben érvényesült, s ezzel az ember  pszichoszexuális fejlődése  új, magasabb szintre emelkedett.  Ezzel együtt természetesen a  nemek viszonya  is változott:  a kezdeti  matriarchátus  a vadászfegyverek, a halászati, s később a mezőgazdasági termelőeszközök  fejlődésével kialakuló  férfi  magántulajdon következtében helyet adott a  patriarchátusnak.  A csoportházasság-  és kommunaszerű szexuális együttélésekből fokozatosan kialakult  a  párok tartósabb együttélése, a férfi nemzésbeli szerepének felismerésével pedig a  szülőség és a család  megjelenése. A kialakuló családok eleinte  poligám párkapcsolatokon  (poliginián és poliandrián)  alapultak;  a magántulajdon és patriarchátus feltételei között pedig a  többnejűség  vált uralkodóvá.  (Lásd:  1., 4. és 5. Dokumentum)