Az eredményes szexuális neveléshez mindenekelőtt a személyi és tárgyi feltételeket kell felmérnünk. Ennek jelentősége abból adódik, hogy hiába van kitűnő programunk, szexuális nevelési tervünk, ha megvalósításához nincsenek meg a szükséges személyi és tárgyi feltételek. Az első lépés tehát ezek felmérése és megteremtése, legalább bizonyos minimális követelményeknek megfelelően.
Személyi és tárgyi feltételek
Munkánk eredményességének feltételei elsősorban a nevelő személyiségével, a tantestület és a szülők felkészítésével, továbbá a nemi nevelés korrelációinak és integrációjának megszervezésével kapcsolatosak. Közismert, hogy bármilyen nevelés sikere mindenekelőtt a nevelő személyiségétől, képességeitől és felkészültségétől függ. Minél nehezebb, bonyolultabb pedagógiai feladatról van szó, annál nagyobb szerepet kapnak a személyiségi tényezők. A szexuális nevelés pedig – az adott társadalmi légkör folytán – nehéz és bonyolult területe a nevelésnek, amelyen mindeddig (néhány kivételtől eltekintve) nem tudományosan megalapozott és tervszerű, hanem különböző hiedelmektől vezérelt, többé-kevésbé spontán hatások érvényesültek. Ez tükröződik a leendő és gyakorló pedagógusok állásfoglalásaiban is.
A személyiségtényezők közül legdöntőbbek: a szexualitással és a szexuális neveléssel kapcsolatos beállítottság; a szexuális kultúra szintje és a szexuálpedagógiai felkészültség. Fontos, hogy a nevelő pszichoszexuális fejlettsége érje el a felnőttkornak megfelelő, egészséges átlagszínvonalat. (Lásd: párválasztási érettség!) A személyiség ilyen fejlettsége teszi lehetővé, hogy a nevelő pozitiv értelemben vett modellé (mintává, példaképpé) váljon, akivel szívesen és könnyen azonosulnak a fiatalok. A Szexuális Nevelés Amerikai Tanácsa szerint a nevelőket erre a feladatra külön ki kell képezni. Részt kell venniük egy olyan szexológiai képzésben, amely a szexuális nevelés elméletét és módszertanát is tárgyalja. E tárgyból lehetőség szerint egyetemi vagy főiskolai diplomát kell szerezniük; de minimum továbbképző tanfolyamokat, intenziv kurzusokat kell elvégezniük.
Az intenziv egyéni vagy csoportos továbbképzés nálunk is követelmény. Nyilvánvaló, hogy nem minden nevelő alkalmas a szexuális nevelésre. Legnegativabb ilyen szempontból a nevelő hipokrizise, álszenteskedése, prüdériája, a szavai és magatartása közötti inkongruencia, diszharmónia. Mindezeken túl a nevelőtől elvárható egy bizonyos szexuálpedagógiai minimum elsajátítása. Fontos továbbá, hogy tisztázni tudja a nemi nevelés lehetőségeit saját szakterületén belül. Legyen tisztában a szexuálpedagógiai munkamegosztásban betöltött szerepével, s ne akarjon többet nyújtani, mint amennyit biztosan tud. (Ez a veszély különösen az egyéni tanácsadásban merül fel.) Amíg a pedagógusban a nemiség fogalmához szégyenkezés és szorongás tapad, addig aligha várhatjuk el, hogy egy koedukált tanulócsoport előtt elfogulatlanul tudjon beszélni a szexualitás különböző kérdéseiről.
A beállítottság két, alapvető típusa: a szexuális neveléssel egyetértők és az azt ellenzők csoportja. Ám az előbbiek között is vannak gátlásosak és homályos vagy téves elképzelésűek. Sokan azt hiszik például, hogy a nemi szervek és a reproduktiv funkció ismertetésével már eleget tettek a nemi nevelés követelményeinek. Az elvileg egyetértők közül sokan nem merik megvalósítani a szükségesnek tartott ismeretek átadását, mert félnek feletteseik vagy a szülők reagálásától. De az iskolai szexuális nevelés elutasítóinak motivációi is igen különbözőek lehetnek. Többnyire a hagyományos felfogás hívei. Ám előfordulhat, hogy nem látják biztosíthatónak a pedagógusok felkészülését, nem érzik illetékesnek az iskolát erre a feladatra, más megoldást javasolnak stb. Tény, hogy a szexuális nevelés az átlagosnál nagyobb önismeretet és emberismeretet, vagyis pszichológiai kultúrát feltételez, amit folyamatos önképzéssel kell fejleszteni; sokszor ugyanis alapvető szemléleti változásra van szükség.
A hatékonyság döntő tényezője a nemi nevelésben is a nevelők egységes fellépése, szemlélete és értékrendszere. Ezt gyakran nem könnyű biztosítani. Nem elég hangsúlyozni, hogy „minden nevelő erkölcsi kötelessége a fiatalok felkészítése a családi életre”. Az évtizedeken át beidegzett attitűdök ettől éppúgy nem fognak megváltozni, mint az utasításoktól. Ezért legelőször a közvetlen munkatársak szexuális beállítottságát, szemléletét igyekezzünk megismerni. Így világossá válhat, hogy kiknél és milyen kérdésekben számíthatunk nagyobb ellenállásra vagy értetlenségre, és kik azok, akik segíthetnek nekünk ebben a munkában. Ennek alapján kidolgozhatjuk az előkészitő munka stratégiáját:
1. Eleinte főleg azokkal foglalkozzunk a testületben, akiknek témánkra vonatkozó nézetei közel állnak a miénkhez. Beszélgetések során próbáljunk közös nevezőre jutni a fontosabb szexuális attitűdöket és normákat illetően. Így kialakíthatjuk azt a „pozitiv magot”, amire később támaszkodhatunk.
2. Használjuk fel a gyakran előforduló alkalmakat (pl. nevelési értekezletek, fegyelmi ügyek stb.), hogy a nemi nevelés jelentőségéről és lehetőségeiről vitát provokáljunk és alakitsuk a munkatársak szemléletét. Ehhez szükség esetén külső szakembert is meghívhatunk. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a legtöbb szaktárgynak van a nemiséget érintő vonatkozása.
3. Fordítsunk gondot a testület legtekintélyesebb tagjainak megnyerésére, meggyőzésére, vagy (ha ez nem sikerül) negativ hatásuk csökkentésére, ellensúlyozására.
3. Igyekezzünk felkelteni a testületben a szexuális nevelés iránti érdeklődést. Hangsúlyozzuk, hogy ennek révén egész nevelésünk hatékonyabbá válik. Az érdeklődés felkeltése nem lesz nehéz; az attitűdök átalakítása annál inkább. Legalább egy évet, de esetleg többet is rá kell szánnunk az egységes szemlélet kialakítására. Ezt megkönnyítheti, ha önerőből továbbképzést szervezünk a testületben vagy a körzetben.
Külön problémát jelentenek a szülők, akiknek legnagyobb hozzájárulása a nemi neveléshez, ha nyugodt, érzelmileg stabil otthont nyújtanak gyermekeiknek. A szülő akkor is nevel, ha nem tud róla (éppúgy, mint a pedagógus); minden reagálása a szexszel kapcsolatban - pl. zavarba jövés, elterelés stb. - a nemi nevelés eszköze lehet. A család szerepe mindenképpen elsődleges – legalábbis a gyermek 8-10 éves kora előtt – a nemi identitás és a nemi szerep alapvető sémáinak kialakítása szempontjából. A tanuló tehát a nemi nevelés szempontjából sem kerül „tiszta lappal” az iskolába. Egész sor szexuális attitűdöt (pl. meztelenség és szemérmesség-attitűd, fiús vagy lányos viselkedés) és ismeretet hoz magával. Természetesen jelentős eltérések vannak ezen a téren, amelyeket figyelembe kell vennünk.
A pedagógus feladata ezért kétirányú. Egyrészt meg kell kísérelnie valahogyan felmérni a család (többnyire csak részben tudatos) szexuális nevelő hatásait, másrészt elérni, hogy ezek összhangba kerüljenek az iskolai neveléssel. Sajnos, ma még a pedagógusnak többnyire fogalma sincs arról, hogy a hatások milyen szövevényes hálózatába próbál beavatkozni. H. Grassel (1969) szerint a szexuális „nevelő” hatások mintegy ¾ részben az un. „titkos nevelőktől” származnak, vagyis nem tervszerű nevelő hatások. Az intézményes nevelés tehát abban a mértékben válik hatékonnyá, amilyen mértékben befolyásolni tudja a „titkos nevelőket”, vagy legalábbis megismeri és felhasználja illetve ellensúlyozza hatásukat.
Az arról szóló viták, hogy kinek a feladata vagy kinek inkább a feladata a nemi nevelés: a szülőnek vagy az iskolának, elvileg rég eldöntöttnek tekinthetők. A nemi nevelést egyszerűen nem lehet elválasztani a neveléstől általában (legfeljebb a szokványos szexuális felvilágosítást lehet valamennyire elkülöníteni); tehát, akinek feladata a nevelés, annak egyszersmind ab ovo feladata a nemi nevelés is. Vagyis az iskolának éppúgy, mint a szülőknek. Más kérdés, hogy ki alkalmasabb ez idő szerint a nemi nevelésre? Ezt azért nehéz eldönteni, mert a pedagógusok jórészt ugyanolyan felkészületlenek erre, mint a szülők. Általánosságban csak azt mondhatjuk, hogy alkalmasabb az, aki 1. érettebb, kiegyensúlyozottabb személyiséggel, 2. pozitivebb szexuális attitüdökkel, ismeretekkel és 3. nagyobb felkészültséggel rendelkezik. Feltételezhetjük, hogy a pedagógusok között nagyobb arányban vannak ilyenek. Mindenesetre ők is csak akkor felelnek meg maradéktalanul a követelményeknek, ha alkalmassá válnak a korszerű, progressziv nemi nevelésre.
Ebből következik, hogy a pedagógus a nemi nevelés terén is mutasson példát és segítse a szülőket. Sokak szerint fontosabb a szülők segítése, mint a gyermekek nemi nevelése. Ha figyelembe vesszük a családi nevelő hatások jelentőségét, akkor el kell ismernünk, hogy e két feladat egyformán fontos és szükséges. Tény viszont, hogy a pedagógus és az iskola önmagában aligha elegendő a szülők esetleg korszerűtlen szexuális attitűdjeinek áthangolásához. Ehhez szélesebb körű társadalmi összefogással megvalósított, sokoldalú felnőttnevelési intézkedésekre lenne szükség. (pl. valamilyen tudományos központból irányított, összehangolt hatások sorozata, filmek, tévé- és rádióműsorok lehetőségeinek tervszerű felhasználásával). De még ebben az esetben sem válna feleslegessé a családi és iskolai nemi nevelés összehangolására irányuló törekvés.
A koordinációt úgy kell megvalósítani, hogy mindkét vonatkozásban az előnyök érvényesüljenek. A családi nemi nevelés előnyei közé tartozik, hogy erősíti a szülő és gyermek között a bizalmas kapcsolatot, és képessé teszi a gyermeket arra, hogy szexuális problémáit vagy élményeit elmondja a szülőnek. T. Brocher (1968) szerint mégsem indokolt, hogy a szexuális nevelést csak a szülő végezze, mert 1. a szülők a tudattalan vágyak és féltékenységek elsődleges tárgyai, ezért szükség van egy semleges harmadikra; 2. a nevelés egyik célja éppen a szülőkről való „érzelmi leválás” elősegítése, a gyermek önállósítása. A nevelés koordinációját az iskola hivatott kezdeményezni, a szülőkkel való kapcsolatok révén.
A helyi közösséget tehát be kell vonni a program kialakításába, figyelembe véve értékrendjének sajátosságait (ami azonban nem jelenthet komolyabb elvi engedményeket). Alapelvünk, hogy szexuális nevelésben minden gyermeknek és fiatalnak részesülnie kell, tekintet nélkül nemére, népi vagy vallási hovatartozására és esetleges fogyatékosságaira. Mindezekhez a programnak alkalmazkodnia kell, vagyis onnan kiindulni, ahol ők tartanak, s fokozatosan emelni a színvonalat. Előfordult már, hogy az egyeztetés elmulasztása a pedagógust kellemetlen helyzetbe hozta a szülők utólagos tiltakozása miatt. Épp ezért ajánlatos külön felkeresni (vagy behívni) azokat a szülőket, akik a programot előkészítő szülői értekezleten nem vettek részt, hogy őket se érje meglepetésként gyermekük beszámolója. Az ilyen szülői értekezleten ajánlatos tisztázni a szülők beállítottságát a szexuális neveléssel kapcsolatban.
Bár az emberek túlnyomó többsége helyesli és igényli az átfogó és progressziv nemi nevelést, egy kisebbség hevesen ellenzi azt, s kampányt folytat ellene. Az ellenkezés leküzdésének kulcsa a közösség megszervezése és bevonása a programtervezésbe - persze csak miután a tantestület és az iskolavezetés ebben már egyetért. A Szexuális Nevelés Amerikai Tanácsa kidolgozta a „Közösségi Védelem Tervét", aminek lényege, hogy sokféle, az egészségüggyel és a neveléssel valamilyen kapcsolatban álló szervezet, egyesület és alapítvány elfogadta az általuk készített (és itt minden fontosabb ponton ismertetett) nevelési tervet és nyiltan kiállt mellette, ami sok ellenkezőt meggyőzött. Ehhez hasonló társulást nálunk is létre lehetne hozni.
Ezen kivül még néhány jó tanács:
1.Viszonylag friss és megbizható adatokkal kell alátámasztani az átfogó szexuális nevelés szükségességét, lehetőleg olyan adatokkal, amelyek közelről érintik a szülőket
2. Ha vitára kerül sor, vagy egy csoport hagyja jóvá a tantervet, tisztázni kell, milyen hosszú lehet a vita, kik szavazhatnak stb.
3. Lehetőleg ne a médiában vitatkozzunk, bár a sajtóval együtt kell működni; ám az ellenzők ugyanannyi időt és teret kapnak, s ez megtévesztő lehet.
4. Ismerjük fel, hogy nemcsak a tanterv milyenségéről van szó, hanem sokkal többről, pl. a cenzúráról, a fajelméletről és a szülői kontrollról stb.
5. Ha nyilvános megbeszélésekre kerül sor, meg kell szervezni a támogatók jelenlétét. S ők viseljenek olyan kitűzőket, mint pl. „Mondj igent a prevencióra!” vagy „Tanuljunk a szexualitásról!” Hívjunk meg támogatóként tekintélyes vezetőket és/vagy szervezeteket.
Mindezeken túl hasznos lehet, ha sokan aláírnak egy peticiót a szexuális nevelés bevezetése érdekében, és ha a helyi sajtó, rádió és tv is támogatólag foglalkozik a témával. Jó, ha van a témának egy önkéntes és ügyes „PR- menedzsere”, aki rendszeresen ellátja a médiát a bevezetést elősegítő hírekkel. Ám az egyik legfontosabb: felkutatni és összehozni a szexuális nevelés igénylőit, s közös kezdeményezéseket szervezni velük. (Pl. közösen írni levelet az illetékeseknek vagy a sajtónak, esetleg közvéleménykutatást szervezni a tizenévesek körében stb.)
A gyermek nem kerül „tiszta lappal” az iskolába; egész sor szexuális attitűdöt és ismeretet hoz magával, sőt, a nemi szerep bizonyos viselkedési szokásait is. Ezért indokolt megismerni a családnak és környezetének ilyen irányú (tudatos vagy spontán) nevelő hatásait, s azokat lehetőleg összhangba hozni az iskolai (intézményi) nemi neveléssel. Ez nem mindig könnyű feladat. Egy német kutató (H. Grassel) szerint a szexuális befolyásolások mintegy 3/4 részben az un. „titkos nevelőktől” származnak, vagyis nem tervszerű és pozitiv nevelő hatások. Ha hatékonyan akarunk nevelni, akkor ismernünk kell ezeket, felhasználásuk vagy ellensúlyozásuk érdekében.
A „kettős nevelés” veszélye abban áll, hogy a gyermek családi környezete és más „titkos nevelők” egészen korszerűtlen szemléletet és súlyos szexuális gátlásokat (vagy ellenkezőleg: gátlástalanságot) ültethetnek el a gyermekben, amik aztán nagyon megnehezíthetik, akadályozhatják munkánk hatékonyságát. Különösen így van ez, ha a szülő nyiltan és hangsúlyosan az átfogó és progressziv szexuális nevelés ellen foglal állást, s azt feleslegesnek vagy éppen károsnak tartja. Néha még az a kérdés is felmerül, hogy valójában kinek a feladata a szexuális felvilágosítás és nevelés: a szülőknek vagy az iskolának? Holott a válasz egyértelmű: mindazoknak, akiknek feladata a nevelés! Tehát a szülőknek is, meg az iskolának is, de az egészségügyi vagy ifjúsági szervezeteknek is, s még hosszan lehetne sorolni. A kérdés inkább az, hogy ki alkalmasabb ez idő szerint a nemi nevelésre?
Ez attól függ, hogy ki rendelkezik érettebb személyiséggel, pozitivebb szexuális attitűdökkel és nagyobb felkészültséggel. Egy jó pedagógus nyilván alkalmasabb, mint a szülők többsége, különösen, ha szexuálpedagógiai felkészültséget szerez egy tanfolyamon, s szót ért a szülőkkel is, a kettős nevelés elkerülése érdekében.
Egyébként több okból sem indokolt, hogy a nemi nevelést csak a szülő végezze: 1. A szülők a tudattalan vágyak és féltékenységek elsődleges tárgyai, ezért szükség van egy semleges harmadikra. 2. A nevelés egyik célja éppen a szülőkről való „érzelmi leválás”, lelki önállósodás elősegítése. Köztudott, hogy a legtöbb szülőnek jóval nehezebb őszintén beszélni saját gyermekével a szexről, mint a pedagógusnak, aki tanórái keretébe ezt könnyen beépíti.
Szexuális „nevelő” hatások természetesen nemcsak a szülők, rokonok és ismerősök részéről érik a tanulókat, hanem m éginkább a kortársak, barátok, partnerek, valamint a tömegkommunikáció (magazinok, filmek, tévé, rádió) részéről is. A sokféle nevelő hatást az iskola lenne hivatott koordinálni. Ennek egyik formája: a szülőkkel való egyéni és csoportos kapcsolatfelvétel a szexuális nevelés megvitatására és összehangolására. A program bevezetése előtt indokolt a szülői értekezletek napirendjére tűzni ezt a témát, s véleményüket és hozzájárulásukat kérni. Ennek elmulasztása a pedagógust kellemetlen helyzetbe hozhatja a szülők utólagos tiltakozása miatt. Néhány szülő merev konzervativizmusa azonban nem ok arra, hogy lemondjunk a nemi nevelés tervének megvalósításáról, ha annak egyéb feltételei biztosíthatóak.
A szexualitás rendkívül komplex, sokrétű jelenség, így a nemi nevelésnek is sokoldalúnak kell lennie. Mindenképpen indokolt lenne egy külön tantárgy, de saját tantárgyi keret hiányában magától értetődő, hogy számos vonatkozását beépíthetjük a különböző tantárgyakba. Másrészt pedig gondoskodunk a tanórán kívüli nevelési lehetőségek szexuálpedagógiai hasznosításáról is.
Mindkét vonal egyformán fontos, bár természetesen jobb lenne, ha olyan, kifejezetten szaktárgyi keret adna elsődlegesen teret a szexuális nevelésnek, mint a „nemiségtan”. az „életvezetési ismeretek”, a „magánélet-tan”, esetleg az „erkölcstan”. De még ebben az esetben is szükség lenne arra, hogy az egészséges szexuálpedagógiai szemlélet átjárja minden tantárgy oktatását és minden nevelő tevékenységet. A nemi nevelés ugyanis nem oldható meg egyetlen tantárgy keretében; a különböző szakemberek koordinált együttműködésére van szükség. A kérdés csak az, hogy kikre és milyen arányban?
A koordináció azt jelenti, hogy a szexuális nevelést a nemiség különböző vonatkozásainak figyelembe vételével, a tényleges összefüggéseknek megfelelően beépítjük a különböző tantárgyakba. Ez lehetővé teszi egy-egy komplex szexuális-párkapcsolati téma különböző oldalról történő, s így mindig újszerű megközelítését; ezenkívül gazdagítja az illető szaktárgyakat és azok alkalmazását. Jó megszervezése felkelti a szaktanárok érdeklődését, s bevonja az egész tantestületet a nemi nevelésbe. Az integráció azt jelenti, hogy az intézményes szexuális nevelést – az óvodától a középiskola befejezéséig – egységes koncepció alapján tervezzük és valósítjuk meg. Ez jóval nehezebb feladat, mint az osztályonkénti koordináció, hiszen feltételezi, hogy minden pedagógus ismer és elfogad egy egységes szexuálpedagógiai koncepciót; tudja, hogy milyen feladat jut neki egy adott korosztállyal és saját szaktárgyával kapcsolatban. Az e könyvben közölt, integrált szexuális nevelési program egyelőre ugyan hiányzik a Nemzeti Alaptantervből (amelyben csak halvány utalások vannak rá), de célkitűzéseivel összhangban áll.
Önként adódik a kérdés: mely tantárgyak, milyen arányban és hogyan vehetik ki részüket e feladatból? Vajon csak az egészségüggyel kapcsolatos tantárgyak?
A legfontosabb tantárgy ebből a szempontból nyilván a pszichológia lehetne, ám, sajnos, ezt nem nagyon oktatják tizenéveseknek. Korábban az un. családi életre neveléssel kizárólag az osztályfőnöki órák keretében lehetett foglalkozni, tanévenként néhány órában, ami persze semmire sem volt elég. Jól felkészült tanár ugyan évi 3-4 órában is sokat nyújthat, de korántsem elegendőt. A nemiség anatómiai-fiziológiai és egészségügyi vonatkozásait elsősorban a „természetismeret”, a „biológia" vagy az „egészségtan" tárgyakba lehet beépíteni. Ehhez a szaktanárokon kívül az iskolaorvos/gyermekorvos és a védőnő is segítséget adhat. Az utóbbiak egyrészt szaktanácsokat adhatnak a nemi higiénia kérdéseiben, vagy a nemi úton terjedő betegségekkel, a születésszabályozással stb. kapcsolatban, másrészt gondozási feladatokat láthatnak el. De a testnevelési órák is igen sok felvilágosító--nevelő alkalmat rejtenek.
Az un. humán tárgyak közül különösen a történelem és az irodalom jöhet számításba a nemi nevelés szempontjából. A történelem ugyanis nem utolsó sorban a nemek viszonyának története, s az irodalomnak és a művészeteknek is mindig ez volt az egyik fő témájuk. Minden ilyen tantárgy bőven ad lehetőséget a nemiség társadalmi, erkölcsi vagy éppen pszichológiai kérdéseinek tárgyalására. A képzőművészet és művészettörténet például a meztelen emberi test szépségének felfedeztetésével és a szerelem ábrázolásával szolgálhatja a nemi nevelést. A zene és énektanítás hozzájárulhat a szexuális feszültségek feloldásához, de a népdalok szerelmi-házassági témái szintén sok lehetőséget kínálnak. Ugyanez érvényes a földrajz tanítására is, a különböző népek életmódjának vagy egyes területek túlnépesedésének tárgyalása kapcsán. De a társadalomismeret és a világnézet (vallások) oktatásában is nagyobb teret kaphatna a nemiség.
Hasonló a helyzet a tanórán kívüli tevékenységek során, például a napközi otthonokban, szakkörökben, klubokban, sportkörökben vagy a fogyatékosok otthonaiban. Ezek vezetői majdnem tetszés szerinti időt fordíthatnak a nemi nevelésre - bár eddig még kevesen ismerték fel ennek jelentőségét, s a fölkészültségük sem megfelelő; nyilván őket is be kellene vonni a továbbképzésbe. Ezért fontos lenne, hogy helyi szinten is legyen gazdája a nemi nevelésnek, aki megszervezi a továbbképzést és koordinálja a különböző nevelési tényezőket.
Fontos feladat a nemi nevelés említett integrációja, amely feltételezi egy átfogó program meglétét és ismeretét. E program egyes pontjai más-más időpontban és egyre magasabb szinten válnak aktuálissá, az életkortól és a pszichoszexuális fejlődéstől függően. Az alapokat azonban minél korábban kell lerakni - a nemi nevelés preventiv jellegének megfelelően -, s aztán többszöri visszatérések során bővíteni.
Kommentárok
„A szexuálisan egészséges társadalom jellemzői
A tagjaik szexuális egészségét komolyan vevő és védelmező társadalom jellemzői:
Politikai elkötelezettség. Az állam elismeri, hogy a szexuális egészség alapvető emberi jog, és elköteleződik annak védelmére.
Határozott intézkedések. A különböző társadalmi szervezetek, beleértve kormányhivatalokat, olyan intézkedéseket hoznak, amelyet óvják és erősítik a szexuális egészséget, mint emberi jogot.
Törvényhozás. Szükség van a szexuális egészséget védő törvényekre. Éspedig különösen azért, hogy a visszaélésektől óvják az esetleges áldozatokat (gyermekprostitúció), védjék a testi integritást (nemiszerv-csonkítások!), biztosítsák a szexuális kisebbségek jogait (az oktatáshoz, az egészséghez és a munkához való jogot), vagyis szükség van antidiszkriminációs törvényekre; és erősítsék a szexuális egyenjogúságot, az egyenlő bánást (a nemek egyenlő jogait).
Elegendő szexuális felvilágosítás és nevelés. A szexuálisan egészséges társadalom elengedhetetlen jellemzője, hogy mindenki hozzáférhet az életkorának megfelelő információkhoz.
Kielégítő infrastruktúra. A hozzáférés biztosítása érdekében szükség van olyan szakemberekből álló infrastruktúrára, amely segíteni tud a szexuális problémák megoldásában. Ide tartozik az egészségügyiek (és nevelők) szexológiai képzési és továbbképzési programjainak biztosítása.
Kutatás. Egy társadalom, amelyik komolyan veszi tagjainak szexuális egészségét, támogatni fogja a szükséges kutatómunkát is, amely a felmerülő klinikai és pedagógiai problémák tisztázására, valamint a közegészségügy állapotára irányul. Ide tartoznak a kutatások az új fertőzésekről, vagy a viselkedéssel kapcsolatos vizsgálatok (pl. milyen a „nem biztonságos szex” a különösen veszélyeztetett népesség-csoportokban; a szexuális erőszak előfordulása; a szexuális funkciózavarok gyakorisága stb.)
Megfelelő felügyelet. Szükség van statisztikai felügyeletre is, amely a szexuális egészség biomedicinális és viselkedésbeli jellemzőit figyelemmel kíséri.
Kultúra. Szükséges jellemző a nyíltság kultúrája, amely fontos helyet biztosít a szexuális egészségnek. Ez azon mérhető, hogy milyen komoly sajtótudósítások jelennek meg a szexuális egészségről, és mennyire széleskörűek a szexuális egészség veszélyeztető tényezőit illető figyelmeztetések.
(WHO Ajánlások a szexuális egészség védelmére. In: Szilágyi V.(szerk.): Szexológiai dokumentumok... 2004, 142-143. old.)
A szexuálpedagógia a felsőoktatásban
„A mennyiségi felméréstől eltérően a minőségi vizsgálat biztató eredményeket hozott: az elmúlt években meglepően sokféle beállítottság alakult ki (Németországban) a szexuálpedagógia témájához. A megkérdezett oktatók közül sokan, régóta és lelkesen foglalkoznak a témával, s a hallgatók érdeklődését csaknem valamennyien rendkívül erősnek minősítették. A téma a többi tárgyaknál sokkal inkább alkalmas a tanulási motiváció erősítésére, a neveléstudomány alapkérdéseinek egyéni megvitatására, a képzésben való aktiv részvétel vállalására és kutatási projektek megvalósítására.
A vizsgálat legmeglepőbb eredménye azonban a hozzáállás említett sokfélesége volt. Tipikusnak nevezhető a kurzusok hat fajtája, amelyek a szerint különböznek, hogy az alábbi szempontok közül melyiket helyezik az oktató munka középpontjába:
1. Tantervek és irányelvek.
2. Felkészülés az iskolai munkára.
3. A tanár kutató munkájának eredményei.
4. A hallgatók projektjei.
5. Szenzibilizálás illetve látókör-tágítás.
6. Saját-élmény.
Az oktatás mindezen típusai a maguk módján logikus és elfogadható bevezetést jelentenek a szexuálpedagógiába. Bár tartalmilag különböző dolgokat hangsúlyoznak és eltérő oktatási módszereket választanak, így más-más előnyeik és hátrányaik lehetnek. Végeredményben azonban egyik sem nevezhető a „legjobb”-nak vagy teljesen alkalmatlannak (habár a tantervorientált típusnak nyilvánvalóan több hátránya, mint előnye van). Mindegyik megközelítés a téma fontos szempontjait ragadja meg. A különböző típusú tanfolyamok kombinációjával tehát elérhető lenne az igazán átfogó felkészítés a szexuális nevelésre.”
(K.-H. Valtl bemutatja, hogy a tanfolyamok különböző típusaiban mit várnak a hallgatóktól, és mit kívánnak tőlük a hallgatók, ha a tanfolyam látogatása mellett döntöttek.
In: Szilágyi V. (szerk.): Iskolai szexuális nevelés Németországban. 2004, 32-33 p.)
Szexuálpedagógiai kompetencia megszerzésének kerettanterve
„A Német Szövetségi Köztársaság Egészségügyi Felvilágosító Központja 2001-ben a fenti címmel adott közre egy nagy alakú, 370 oldalas kötetet, amely szexuálpedagógiai továbbképzési anyagokat tartalmaz az oktatásügyben, az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozó szakemberek számára. A 11 egységből álló kerettanterv részben elméleti háttérinformációkat, részben pedig különböző szemináriumok didaktikus és módszertani eljárásainak a gyakorlatban bevált összeállításait tartalmazza. Minthogy hazai viszonylatban nagyon is tanulságosak, az alábbiakban ismertetjük ezek lényegét.
Ugyan már a kötet Előszavában hangsúlyozzák, hogy a szexuálpedagógiai képzésnek náluk sincs kidolgozott koncepciója és kiérlelt didaktikája, ez a könyv régóta igényelt és a kipróbálás során bevált kerettantervet tartalmaz. Amire már csak azért is szükség van, mert a társadalom változó értékei és az idegen kulturális hatások egyre újabb kihívást jelentenek a nevelők számára. Feladatukká teszi, hogy érzékenyen és felkészülten fogadják az aktuális szociokulturális tendenciákat. Ebben segíthet ez a kerettanterv, amelynek alapját két szexuálpedagógiai modellprojekt képezi, s ezeket több német tartományban valósították meg.
A különböző szemináriumok során behatóan elemzett 11 témakör a következő:
1. Értékek és normák a szexuális viselkedés terén
2. Szexuális életvezetés, életrajz
3. A nemekre nézve speciális ifjúsági munka
4. A hetero-, bi- és homoszexuális életformák elfogadása
5. Értelem és érzékiség
6. Testi és szexuális felvilágosítás
7. Szexuális nevelés a kultúrák feszültségmezejében
8. A szexualitás árnyoldalai: agresszió, élvezetképtelenség, pornográfia és devianciák
9. Szexuális visszaélések és a szexuálpedagógia
10. A szexuális egészség és betegségek
11. Értelmi fogyatékosság és szexuálpedagógia
E témakörök feldolgozásának bemutatását két bevezető fejezet előzi meg: az első az évente tartandó szexuálpedagógiai képzések elveit és módszereit ismerteti; a másik pedig a képzések tudományos értékelésével foglalkozik. Az elvek és módszerek vonatkozásában I.-M. Philipps abból indul ki, hogy a hatékony szexuális neveléshez nem elegendő a pedagógusi alapképzettséget megszerezni, hanem kiegészítő képzettségre is szükség van. Az alapképzésből ugyanis még ma is kimarad az ilyen irányú felkészültség biztosítása: senki sem szerezhet szexuálpedagógus diplomát. Pontosabban egy helyen, a merseburgi tanárképző főiskolán kiegészítő szakként 2001 óta elnyerhető a „szexuálpedagógiai és családtervezési szakember” cím. „Továbbképző tanfolyamokat” azonban több helyen tartanak.
Egy hosszabb szexuálpedagógiai alapképzésnek pedig komoly indokai lennének. Közismert, hogy az iskolai oktató-nevelő munkából semmiképpen sem marad ki valamilyen (pozitiv vagy negativ) szexuális nevelés, ám ennek minősége döntően a pedagógus személyiségén és felkészültségén múlik. S minthogy a nevelés problematikus területéről van szó, a nevelők önismerete és alapos szakismeretei nélkül nem lehet felelősen működni e téren. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a folytonos társadalmi változások a nemiséggel kapcsolatos szerepnormákat is érintik, és sokakat elbizonytalanítanak, ami csak komoly felkészültséggel ellensúlyozható.
Újra és újra tisztázandó például a szexuális nevelés emancipációs jellege, vagyis hogy milyen hagyományos társadalmi kényszerektől kell a fiatalokat megszabadítani, a nemi kapcsolatokban a partnerek egyenjogúságát és egyenrangúságát biztosítani. Hogyan és mennyiben kell a fiatalok nemi identitását és szexuális beállítottságát befolyásolni, erősíteni? Tisztázandó, hogy – tekintettel a sokféle információforrásra – milyen téren igényelnek a fiatalok különböző korosztályai szexuális felvilágosítást. Milyen életkorban, mit kell feltétlenül tudniuk – és mit nem? Mennyire kell védeni a fiatalok intimitás-igényét? A kerületi és kulturális jellemzőket mennyire és hogyan kell figyelembe venni a szexuális nevelésben? Hogyan kell értelmeznünk a sajtó és az audio-vizuális médiumok szerepét a szexuális felvilágosítás és nevelés terén?
Mindezek alapján egyes német tartományok 10x2-3 napos egységekből álló, intenziv szexuálpedagógiai tanfolyamokat szerveznek. A 2-3 napos egységek között elegendő időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a résztvevők a kapott ismereteket, élményeket feldolgozhassák a megadott szakirodalom és gyakorlati feladatok segítségével. Az ilyen szexuálpedagógiai alapképzés tehát hosszú hónapokig tart., s még időszakos továbbképzésekkel is kiegészül.
Az alapképzés céljai három szinten tűzhetők ki: a személyes kompetencia, az elméleti képzettség és a gyakorlati készségek szintjén.
1. A személyes kompetencia (önismereti és kommunikációs készségek) főbb területei:
· A saját szexuális szocializáció, élettörténet hatásainak felmérése a szexuális nevelésre
· A szexuális témák megbeszélésének készsége (egyénileg és csoportosan).
· A saját szexuális értékrendszer tisztázása és tolerancia más értékrendekkel szemben.
· . A saját kompetencia határainak figyelemmel kísérése és szélesítése.
· A saját nemi szerep ismerete és tudatos irányítása, módosítása.
2 Az elméleti képzettség főbb vonalai:
· Az egyéni (pszicho) szexuális fejlődés szabályszerűségeinek ismerete (beleértve a fiziológiai alapokat és az egészségügyi vonatkozásokat.
· A különböző szexuálpedagógiai elméletek és törekvések ismerete, azok egyéni és társadalmi kihatásaival.
· A szexualitás szocio-kulturális meghatározottságának ismerete.
3.A gyakorlati készségek néhány területe:
· Különböző szexuálpedagógiai munkaformák és eszközök kipróbálásának és a helyzethez illő alkalmazásának készsége.
· Olyan kommunikáció elsajátítása, amely bizalmat kelt és védi az intimitást.
· Szexuálpedagógiai projektek megtervezésének, megvalósításának és értékelésének készsége.
· A résztvevők cselekvési lehetőségeinek és korlátainak kritikai felmérése.
A továbbiakban ismertetésre kerülő alapképzést a tanfolyam szervezői hangsúlyozottan nem tartják „receptnek”, vagy éppen bárki számára a legjobbnak, hanem egyénileg értékelendőnek, pl. a következő kérdések felvetésével:
-- Az itt javasolt módszerek és eszközök közül melyiket ismerem és tartom jónak, vagy melyiket szeretném kipróbálni és melyiket nem, mert nem biztos, hogy sikerülne? Helyette mit tudnék javasolni? A téma megbeszélésekor mit kellene jobban (vagy kevésbé) hangsúlyozni? Milyen más szempontot helyeznék előtérbe? stb. Az ilyen felmerülő kérdéseket természetesen ajánlatos megbeszélni a szemináriumokon.
A könyv részletesen ismerteti az említett, főbb témakörök szeminárium-szerű feldolgozásának menetét, beleértve a felhasznált szakirodalmat, a módszereket és eszközöket, sőt, minden témakör végén a feldolgozás értékelését is.
(In: Szilágyi V.(szerk.), 2004, Függelék.)
Javaslat szülői tájékoztatásra a szexuális nevelés témájában
A szexuális nevelést az általános iskola alsó tagozatán alapvetően az egészséges életre és erkölcsös viselkedésre nevelés részének tekintjük. .. A gyermekpszichológiai és orvosi ismeretek jelen állása szerint a szexuális nevelés terén a következőkben kellene egyezségre jutni a szülőkkel:
A szexualitásnak társadalmunkban növekvő mértékben liberális és ezzel kisebb védettséget nyújtó kezelését tekintve nem helyénvaló, hogy gyermekeinket kitesszük ezeknek a hatásoknak (szexvideók, számítógépes játékok, filmek, televizió, újságok, plakátok, hírek) , az ezek nyomán felmerülő kérdéseikkel viszont magukra hagyjuk őket…
Még ha mindez csak az alsó tagozat után és a pubertáskorban tesz is szert gyakorlati jelentőségre, már az alsó tagozatos gyerekeknek sok kérdésük van azzal kapcsolatban, amit maguk körül hallanak és látnak, és ami az érzelmi életüket illeti a saját és a másik nemmel való érintkezés során. Hagyni kell, hogy ezeket a kérdéseket akkor tegyék fel, amikor megfogalmazódik bennük, vagyis ne a későbbi évekkel hitegessük őket. Mindenesetre kérdéseik megválaszolásába diszkréten és tapintattal fogjunk bele – ez az alsó tagozatos szexuális nevelés tantárgyakon átívelő nevelési feladata.
Álszemérem, félelem és bizonytalanság mindig is vészterhesen összekapcsolódott az emberben. Ilymód általános tanulási zavarok oka is lehet, hogy félünk beszélni a nyomasztó szexuális kérdésekről és élményekről. A félelem és a szemérmesség azt is eredményezheti, hogy szexuális agresszió védtelen tárgyává lesznek. Ennek megtapasztalását viszont valószínűleg minden szülő kihagyná lánya vagy fia életéből. E felismerésekből kiindulva iskolánk… nagyon komolyan veszi ezt a megbizatást …
Egy példa a szülőknek szóló levélre:
Kedves Szülők!
Ezúton szeretném meghívni Önöket a ….-án tartandó szülői estünkre. Ekkor szeretném megbeszélni Önökkel gyermekük jövőbeni oktatását, amelynek tárgyát fogja képezni a szexuális nevelés is.
Minden tanárnak kötelessége ugyanis a szexuális nevelés megvalósítása. Ezzel szeretnénk elérni, hogy a gyermekek választ kapjanak a szexualitással kapcsolatos kérdéseikre. A televizió, a könyvek, videofilmek, számítógépes játékok és magazinok ugyanis folytonosan eléjük tárnak olyan szituációkat, amelyek a gyerekek számára érthetetlenek vagy tévesen értelmezik azokat.
Rajtunk múlik, hogy biztosítsuk gyermekeinknek a lehetőséget arra, hogy beszéljenek ezekről, és helyes információkhoz jussanak.
A szülői esten szeretném tudatni Önökkel, hogyan tervezem ennek oktatását. A mellékelt tájékoztatóban igény esetén még bővebb információkhoz jutnak. Üdvözlettel: …..
P.S. Egyéni beszélgetés keretében szívesen állok rendelkezésükre mindazoknak, akik a szülői esten nem tudnak részt venni.”
(P. Milhoffer cikke, in: Szilágyi V.(szerk.): Iskolai szexuális nevelés… 2004, 59-61 p.)