VII. Gyakoribb szexuális problémák  az  iskolában

A hagyományos nemi nevelés – egy-két biológiai „felvilágosító” órától és erkölcsi prédikációtól eltekintve -- szinte kizárólag „fegyelmi ügyek” kapcsán foglalkozott a nemiséggel.  A pedagógusok tipikus attitűdje ez volt:  lehetőleg nem venni róla tudomást;  de ha a szexuális viselkedés feltűnő, vagy „botrányos”, akkor szigorú büntetéssel „példát statuálni”  a megsértett erkölcsi világrend védelmében. Valójában azonban a pedagógusnak is lehet a szexszel kapcsolatos fegyelmi ügye, s ilyenkor nevelés helyett veszélyezteti a rá bízott fiatalokat (és saját tekintélyét).

Tanár és tanuló  „intim kapcsolata”

Minden olyan foglalkozásban, amely rendszeres kapcsolatot jelent a fiatalkorúakkal (pl. pedagógus, sportvezető, gyermekorvos  stb.)  fennáll a veszélye annak, hogy  alkalomadtán, bizonyos feltételek esetén  futólagos vagy tartós szexuális kapcsolat jön létre  a felnőtt és egy fiatal között.  Erre hajlamossá teheti az érintetteket az alkoholos állapot éppúgy, mint a kölcsönös szexuális vonzalom, vagy az érzelmi kötődés.  A tizenéveseknél gyakori, hogy rajonganak valamelyik tanárukért, vagy akár szerelmesek egy fiatalabb tanárba. Főleg középiskolás osztályokban gyakori, hogy a tanárt rendszeresen erotikus ingerek érik, ha egy-egy fiatal csábító viselkedéssel hívja fel magára a figyelmet.

A csábítás ugyan többnyire főleg „protekció” és jobb jegyek elérésére irányul, de ezt elfedi a tetszeni vágyás és a fellángoló szerelem, amely mindkét félnek komoly problémát okozhat (lásd, pl. Szilágyi V. 2004, H. Grassel és K. Bach, 1979).  A tizenéves rajongása életkori sajátosság; a tanár esetleges viszontszerelme vagy szexuális vonzalma azonban már veszélyes regresszió, amelynek feldolgozása erős önkontrollt vagy szaksegítséget igényel.  Ha kihasználja helyzeti előnyeit, akkor visszaélést követ el, amiért büntetőjogilag felelősségre vonható.  Ám ha nem használja ki (csak nem tudja jól kezelni), akkor meg előfordulhat, hogy az érintett diák provokálja és megrágalmazza (bosszúból, féltékenységből vagy vágyfantáziái hatására). 

Az ilyen vádak természetesen alapos kivizsgálásra szorulnak, s ha megalapozatlanok, a pedagógusnak elégtételt kell kapnia, hogy tekintélye megmaradjon.  Ez persze nem mindig könnyű, ezért jobb az ilyen eseteket megelőzni. A pedagógus sokat tehet ezért.  Alapfeltétel  mindenesetre , hogy rendelkezzen a pszichoszexuális érettség  felnőttes szintjével és kiegyensúlyozott személyiséggel.  Ennek alapján pedig tudjon zavartalan és bizalomteljes légkört kialakítani a rá bízott fiatalokkal, amelyben az esetleges feszültségek és félreértések könnyen kiküszöbölhetők.  A jó kapcsolat azonban nem jelenthet lazaságot vagy „bratyizást”, s nem zárja ki a szigorú és következetes követelményeket. Igen jelentős viszont a tanár stílusa, hangneme és empátiája.

Ha valamilyen problémák miatt egyénileg kell foglalkoznia egy diákkal, akkor ajánlatos ügyelnie arra, hogy lehetőleg ne maradjon egyedül vele  5-10 percnél tovább,  vagy hagyja nyitva az ajtót, s legyenek mások is a közelben.  A másnemű diákhoz semmilyen ürüggyel ne érjen hozzá, ne ölelje át, és ne simogassa. (Ez egyébként azonos neművel is félreértésekre adhat okot.)

Maszturbáció  az iskolában

A progressziv nemi nevelés a fiatalok felszínre kerülő szexuális megnyilvánulásaihoz nem az eltussolás vagy a büntetés, hanem a segítés attitűdjével igyekszik közeledni. Ilyen megnyilvánulás lehet például az iskolában történő magányos vagy csoportos önkielégítés, a meztelenkedés, magamutogatás, vagy egy másnemű társ lemeztelenítése, szexuális zaklatása (kb. az 5. osztálytól, de főleg a  6. és  7. osztályban), esetleg trágár szövegek, pornográf  rajzok és fényképek terjesztése. 

Már az óvodában megfigyelhető, s az iskolában is előfordulhat a magányos, vagy társak bevonásával folytatott maszturbálás. Ha otthon, vagy másutt, az iskola (és nevelőotthon) területén kívül és nem nyilvánosan történik, úgy általában nem jut a nevelő tudomására, és semmiképp nem jelent megoldásra váró problémát. (Kivéve természetesen, hogy a nemi nevelés programjában előirányzott időpontban és módon foglalkozunk a kérdéssel.)

Más a helyzet, ha a maszturbáció az iskola területén belül történik és ki is derül.  Ilyenkor már indokolt a nevelői beavatkozás. Már csak azért is, mert megzavarhatja, vagy utánzásra serkentheti a többieket. A követendő eljárás azonban mindig az eset jellegétől függ. Általánosságban abból indulhatunk ki, hogy a maszturbáció a nemiség normális megnyilvánulása. Tehát nem a megszűntetésére kell törekednünk, hanem olyan feltételeinek kialakítására, amelyek összhangban vannak mind az egyéni fejlődés, mind pedig a közösség érdekeivel.

Nyilt iskolai maszturbálás inkább csak az erősen neurotikus vagy fogyatékos gyermekeknél figyelhető meg. Ám náluk a maszturbálás csak egyike a tüneteknek, s ilyen esetben az alapbaj szorul gyógyításra. Ez azonban már aligha lehet a pedagógus feladata; legfeljebb annyiban, hogy szakemberhez (nevelési tanácsadóhoz vagy szakpszichológushoz) irányítja.  Vagyis nem szerencsés az ilyen esetekből fegyelmi ügyet csinálni, s a tanulót megbüntetni, megszégyeníteni  stb.  Inkább arra kell ügyelni, hogy a társai se gúnyolják az ilyen gyereket.  A legfontosabb pedagógiai feladat ilyenkor a gyermek szorongásának csökkentése és megnyugtatása.

Ez a kevésbé súlyos esetekben  önmagában is  hatásos lehet. (Kevésbé súlyos az eset, ha pl. a maszturbálás nem kényszeres jellegű, s nem jár együtt más tünetekkel illetve zavarokkal, ha nem rendszeres  stb.)  Kisebb gyerekeknél a maszturbációs próbálkozások előfordulhatnak kíváncsiságból, a néhány évvel idősebbek bíztatására vagy utánzásaképpen, feltűnéskeltés céljából és más, hasonló motivumokból. Gyakran az azonos neműek szexuális játékai során következik be az első spontán maszturbációs kísérlet. A fiúk különböző vetélkedései sorában helyet kaphat az is, hogy kinek van fejlettebb nemi szerve, ki tud messzebbre pisilni  stb., s aztán esetleg egymás mellett maszturbálnak, Ezt sokan már homoszexuális megnyilvánulásnak tartják.

Valójában a fiúk ilyen együttes maszturbálása  még nem homoszexualitás. Legtöbbször csak rövid, átmeneti stádiuma a pszichoszexuális fejlődésnek. K. Seelmann (1971) szerint az az oka, hogy a „partnerre irányuló impulzust már erősen érzik, de még nem mernek közeledni a másik nemhez. Így az azonos nemű társ csupán pótléka a másnemű partnernek, legtöbbször rövid ideig.” (191. old.)  A valóban kölcsönös (tehát egymást segítő) maszturbálás – vagy a maszturbálás során azonos nemű társról fantáziálás --  rendszeressé válása, rögződése viszont már elősegítheti egy homoszexuális hajlam kibontakozását. Vannak esetek, amikor az együttes maszturbálás szinte divattá válik egy-egy fiúcsoportban. Adminisztratív eszközök alkalmazására lehetőleg ilyenkor se kerüljön sor, bár végső esetben szükségessé válhat a kezdeményezők illetve a legproblematikusabb fiúk ideiglenes kiemelése a közösségből. Erre nézve a Nevelési Tanácsadó véleménye lehet mérvadó.

A szülőkkel való konzultáció minden ilyen esetben indokolt lehet. Nem azért, hogy az esetleg mit sem sejtő szülő előtt a gyermeket denunciáljuk, kínos helyzetbe hozzuk vagy büntetéseknek tegyük ki, hanem inkább ennek megelőzése érdekében.  Másrészt a családi körülmények közelebbi megismerése magyarázatot adhat a gyermek szorongásaira vagy gátlástalan viselkedésére. Az értelmileg ép gyermeknél az iskolai maszturbáció csaknem mindig komoly nevelési hiányosságokra utal. Semmi esetre se közöljük ezt a „kihágást” a szülővel mindaddig, amíg ezt a közlést megfelelően elő nem készítettük. Meg kell értetnünk a szülővel, hogy nem akkor cselekszik helyesen, ha „előveszi a gyermeket” és bünteti, hanem akkor, ha megkísérli feltárni – szükség esetén szakember segítségével – az otthoni nevelés olyan hiányosságait, amelyek hozzájárulhattak az adott viselkedéshez.

A gyakran maszturbáló gyermeknek többnyire kevés öröme, sikerélménye és sok kudarca van. Érdeklődése beszűkült;  nincs elég szabadideje, vagy túl sok van, és nem tud vele mit kezdeni. Ebből következik, hogy elsősorban ezeken kell változtatni. Hagyományosan a fokozott ellenőrzést és „leterhelést”, kifárasztást szokták ajánlani. Az egészséges fejlődést azonban nem a túlterhelés biztosítja.

Pornográfia  az  iskolában

Elég gyakori fegyelmi probléma az iskolában, hogy egyik-másik diák pornográf képeket vagy szövegeket (fényképeket, magazinokat stb.) hoz magával, s azokat a tízpercekben vagy akár óra közben nézegeti, esetleg mutogatja. Ilyen esetek miatt már jó néhány fegyelmi büntetést kiosztottak, sőt, nem ritkán eltávolították, vagy eltanácsolták az iskolából a tetteseket. A tanárok azonnali hatállyal el szokták kobozni a „szeméremsértő” anyagot, mert a közvéleménnyel egyetértésben komoly veszélyeket, züllést, bűnözést asszociálnak hozzá. Ez a szemlélet azonban az újabb vizsgálatok eredményei folytán indokolatlannak tűnik.

A pornográfia fogalmát legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, mint „izgalomkeltési céllal ábrázolt szexuális jeleneteket.”  Ám, hogy kinél mi kelt szexuális izgalmat, vagy mi tűnik „illetlennek” és megbotránkoztatónak, az koronként, társadalmanként, söt, csoportonként és egyénenként is változó.  A pornográfiával kapcsolatos közfelfogás és elég gyorsan változik. Az ún. szexhullám  következtében ma már sok minden nem tűnik megbotránkoztatónak, amit régebben egyértelműen annak minősítettek volna. A  média révén egyre többen hozzászoknak ahhoz, hogy a meztelen emberi test vagy a szeretkezés művészi ábrázolása  nem pornográfia.

Továbbra is vitatott kérdés azonban, hogy a nem művészi szinten és szándékkal ábrázolt szexuálisan ingerlő hatású, tehát pornográf jelenetek mennyiben károsak. Olyan dilemma ez, amely nehezen oldható fel, hiszen az izgató, de „illetlennek” (vagy épp erkölcstelennek) tartott ingerek elfogadása az interiorizált erkölcsi normákkal sodorhat konfliktusba. Gyakori megoldási kísérlet, hogy a porno felbukkanását a vicc, a humor, a szatira formáiba csomagolják, ezzel jelezve, hogy nem veszik komolyan (ami lehetővé teszi a lelkiismereti cenzúra kijátszását).  Másik, kongruensebb megoldás az „illetlenség-attitűdök” kritikai felülvizsgálata és leszűkítése a valóban kulturálatlan illetve egészségtelen szexuális viselkedés-formákra.

Ezzel kapcsolatban tanulságosak például a hamburgi  egyetem Szexológiai Intézetének vizsgálatai. Ezek során 800 egyetemi hallgatónak pornográf filmeket és szövegeket mutattak be, majd kikérdezték őket a hatásra vonatkozólag. Ebből és más vizsgálatokból is az tűnt ki, hogy a pornográfiának nincsenek társadalmi szempontból káros hatásai.  Az egyént általában szexuálisan stimulálja, fejleszti a szexuális reagálókészségét, de az önkontrollt alig befolyásolja. Semmi köze a szexuális bűnözéshez;  sőt, dán tapasztalatok szerint tilalmának megszűntetése inkább csökkenti azt.

H. Giese (1968) szerint azonban meg kell különböztetnünk a „jó” és a „rossz”  pornográfiát. Az utóbbi csak brutális, primitiv és állatias nemi aktusokat ábrázol; míg az előbbi gyengéd és kulturált játékként mutatja be a szexuális viselkedést. Csak a rossz pornográfia lehet káros, amennyiben a nőt a férfi prédájaként ábrázolja, s ezzel kielégülésének puszta eszközévé degradálja. A kulturált szexualitás ábrázolása viszont nem káros a fiatalok számára, sőt, felvilágosító funkciója lehet – mindenesetre csak akkor, ha a szexet, mint örömteli, társas tevékenységet, előítéletek nélkül ábrázolja. K. Seelmann (1971) igen pozitiv dolognak tartja, ha a serdülők maszturbációs fantáziáik erősítésére a másik nemet vagy heteroszexuális szeretkezést ábrázoló képeket nézegetnek, mert ezzel a heteroszexuális beállítottságukat erősítik Még pozitivebb hatása lehet egy „mindent megmutató” és elmagyarázó, felvilágosító filmnek.

Sajnos, kevés az ilyen film; a „pornó-produkció” viszont túlnyomórészt rossz és kulturálatlan. Giese szerint bármely szexuális inger, így a pornográfia is  kétféle reakciót válthat ki: vagy serkentő-felizgató, vagy védekező-elutasító (szorongás, bűntudat) reakciót. A társadalmilag tiltottabb praktikák esetén (pl. kunnilingváció, felláció  stb.) az utóbbi elnyomhatja az előbbit. Vagyis a hatás itt is a külső és belső feltételektől függ. Akik szexuális igényeiket nem tudják maradéktalanul kielégíteni, vagy nem jutnak elég erős szexuális ingerekhez, azoknak a pornográfia bizonyos segítséget jelenthet, ezért keresik és vásárolják (aminek ma már nálunk sincs akadálya).

Ami a pornográfiát, mint nevelési problémát illeti:  ha rendszeresen, az életkori sajátosságoknak megfelelően foglalkozunk a nemiség minden területével, akkor a fiataloknak nem lesz szükségük a pornográfiára, mint információ-forrásra; de mint stimuláció-forrásra is sokkal kevésbé lesz szükségük. S főleg meg tudják különböztetni a kulturált és a kulturálatlan pornográfiát. Ezért ne botránynak vagy fegyelmi ügynek, hanem nevelési alkalomnak tekintsük a pornográfia felbukkanását az iskolában.

A javasolt eljárást két példával illusztráljuk:

1. Ha az osztályba lépve azt tapasztaljuk, hogy valaki pl. férfi vagy női nemi szervet  stb. rajzolt a táblára, ne háborodjunk fel, ne kutassuk rögtön a „tettest”. Inkább mondjunk néhány tárgyilagos bíráló szót a rajzról, s aztán töröltessük le és térjünk rá a tervbe vett foglalkozásra. Vagy – ha a körülmények engedik – beszélgessünk el egy kicsit a rajz kapcsán bizonyos kérdésekről. Pl. helyesbítsük a rajzot és neveztessük meg a nemi szervek egyes részeit, funkcióit;  gyakoroltassuk a helyes megnevezéseket. Ilyenkor rendszerint kiderül,  mi az, amivel egy másik alkalommal részletesebben kell majd foglalkoznunk. Némileg más elbírálás alá esik, ha a falra vagy az ajtóra, ablakra firkálnak, esetleg a padokba vésnek pornográf ábrákat. Ebben az esetben ugyanis már rongálásról van szó, s emiatt indokolt az elkövető felelősségre vonása. De az alkalmat a nemi nevelésre ilyenkor se mulasszuk el.

2. Ha valamelyik tanulónál pornográf anyagokat találunk, először is azt próbáljuk tisztázni, megmutatta-e már valakinek (ami persze valószínű). Ha nem, vagy csak egy-két társának, akkor nem feltétlenül szükséges „nagydobra verni” a szabálysértést; elegendő az érintettekkel – egyénileg vagy csoportosan – megbeszélni. Ennek fő célja a pornográf kép vagy szöveg és iskolai megjelenésének elemzése  a kulturált értékelés kialakítása céljából. Lehetőleg ne egyoldalú, tanári magyarázat legyen, hanem valóban beszélgetés (vagy akár vita). Az ilyen „attitűd-fejlesztő” beszélgetést a pornográfia előkerülése után minél előbb, lehetőleg még aznap folytassuk le, mert a várakozás és bizonytalanság a diákokban szorongást, védekező és elzárkózó beállítottságot válthat ki...

Ha a pornográf anyag tanóra közben kerül elő, amikor nincs lehetőség az azonnali megbeszélésre, indokolt lehet az anyag elvétele és magunknál tartása a beszélgetésig. De amikor elvesszük és a diákot megbeszélésre rendeljük,  egyben néhány szóval nyugtassuk meg, hogy visszakapja. Az osztály számára viszont ajánlatos rögtön néhány magyarázó megjegyzést fűzni (nevelési szempontból).

A nyugodt körülmények közötti beszélgetést ne azzal kezdjük, hogy honnan vette, és miért hozta be az iskolába. Inkább  tudakoljuk meg véleményét  a szóban forgó ábrázolásról, s ebből kiindulva kezdjük meg az információ-nyújtást és attitűd-alakítást. Gondoskodjunk többoldalú nevelő hatásokról (pl. adjunk a kezébe megfelelő olvasmányt  stb.). A szülők bevonása itt is indokolt, de még óvatosabban kell eljárnunk, mert ezt többnyire súlyos vétségként értékelik  (még akkor is, ha a porno a szülő fiókjából származik). Ajánlatos tehát ismerni a szülők beállítottságát.

A  trágár  beszéd

Az úton-útfélen hallott trágárságok, vagyis a durva, nyers és kulturálatlan beszéd a személyiség alacsony színvonalát fejezi ki, s nem kizárólag a szexuális nevelés problémája. A szexuális trágárság inkább a pornográfia fogalomkörébe tartozik: illetlen szavakkal kifejezett szexualitás. Ez az „illetlenség” természetesen éppoly viszonylagos, mint általában a pornográfia. A közfelfogás a trágárságok elfogadása terén is sokat változott az utóbbi évtizedekben. Ennek jó tükrözője a szépirodalom, amelyben mindennapossá, megszokottá váltak a trágár kifejezések. De azon is kevesen háborodnak fel, ha a színpadon vaskos trágárságok hangzanak el, hiszen ez hozzá tartozik a realista művészi ábrázoláshoz.

Ez részben a társadalmi hipokrizis kigúnyolását, visszaszorítását is szolgálja, s érthetőbbé teszi a szexuális trágárságok („bazmeg” stb.) elterjedését az ifjúság széles rétegeiben.  A fő veszély abból adódik, hogy a trágár kifejezésekhez a nemi élettel kapcsolatos kulturálatlan és nem kívánatos képzetek tapadnak, így végső soron nem a szexualitás felszabadítását, hanem lealacsonyítását szolgálják. Olyan szemléletet alakítanak ki, amely szerint a nemiség durva és közönséges dolog, alantas és állatias. Vagyis látszólagos radikalizmusuk ellenére  tulajdonképpen a hagyományos, patriarchális szemlélet talaján fogantak és azt erősítik,  ahelyett, hogy meghaladnák. Előfordulhat ugyan, hogy valaki egyszerűen nem ismer más kifejezést, vagy annyira megszokta, hogy számára természetesnek hatnak. Ám akinek a nemiség bonyolult tényeinek és összefüggéseinek kifejezéséhez elegendő egy tucat trágárság, az megrekedt egy primitiv szinten, vagy visszaesett arra;  pszichoszexuálisan nyilván infantilis.

Tizenéves fiúk, akiknek szinte minden második szavuk valamilyen sztereotip trágárság, úgy hozzá szokhatnak ehhez a beszédmódhoz, hogy észre sem veszik, milyen közönségessé és undorítóvá válik a beszédük. Ez komoly akadálya lehet bármely kulturált emberi kapcsolatnak, főleg a partnerkapcsolataik sikerének. A trágár beszédmodor megszokása többnyire a  gondolkodás elsekélyesedését mutatja, így számos frusztráció kiváltója lehet. Sok fiatal viszont a saját referencia-csoportjához igyekszik alkalmazkodni a csoportnormának számító trágár beszéd révén.

Ebből következik, hogy fontos nevelői feladat a szexuális vonatkozású kommunikáció színvonalának emelése, a szexuális szókincs gazdagítása, a kulturált kifejezések megtanítása. Ezen nem a tudományos műszavakat kell értenünk, bár az olyan kifejezések, mint a  petting és az  orgazmus már többé-kevésbé  polgárjogot nyertek nyelvünkben. Más szakkifejezések viszont  könnyen helyettesíthetők megfelelő magyar szavakkal.  (Pl.  maszturbáció = önkielégítés; koitusz = közösülés;  pénisz = hímvessző;  klitorisz =  csikló; erekció = merevedés; ejakuláció = magömlés – és így tovább.) Emellett persze nem árt, ha a fiatalok ismerik a nyersebb, erősen affektiv töltésű, és a finomabb, „virágnyelvű”  vagy tudományos kifejezéseket is, hogy mindegyiket értsék és az adott helyzetnek megfelelően alkalmazzák. Ezért minden új kifejezés felmerülésénél tisztázzuk a különböző elnevezések összefüggéseit és indokoljuk meg az általunk javasolt kifejezést.

A pontos és tárgyilagos kifejezések használatának előnye, hogy nem tapadnak hozzájuk „piszkos” képzetek vagy morális gátlások. Elsajátításuk megkönnyíti a kérdések vagy egyéni problémák megfogalmazását és megválaszolását, illetve a válasz megértését.  Ha kezdettől fogva rászoktatjuk a fiatalokat a helyes kifejezések használatára, akkor valószínűleg sokkal kevesebb bajunk lesz a trágár beszéd miatt. Ne feledjük, hogy sokan csak azért használnak trágár szavakat, mert nem ismerik a megfelelő kifejezéseket (vagy, mert a számukra mérvadó felnőtteket utánozzák, éppúgy, mint a dohányzással vagy italozással).

A  nemi kapcsolatokból adódó  problémák

Tényleges szexuális kapcsolatokra az iskolában ritkán kerül sor. A pedagógus nevelő munkája azonban csak úgy lehet eredményes, ha a rá bízott diákok egész fejlődését, tehát az iskolán kívüli élményeket és hatásokat is figyelemmel kíséri. Egyrészt, mert a nemiséggel kapcsolatos ilyen élmények jelentősen befolyásolhatják a fiatalok iskolai viselkedését és előmenetelét;  másrészt, mert az iskolai oktató-nevelő munka egyik fontos feladata éppen az, hogy felkészítse őket az ilyen élményekre is.

Kétségtelen, hogy a szakemberek véleménye megoszlik;  egyesek szerint legjobb, ha a pedagógus látszólag észre sem veszi diákjainak szexuális kapcsolatait.  Ha csak helyteleníteni tudná, akkor lehet, hogy tényleg jobb.  Tény, hogy  mindaddig nem szükséges korlátozni vagy éppen büntetni a tizenévesek szexuális kapcsolatait, amíg azok a nevelési célok vagy az iskolai légkör rovására nem mennek.  De segítő beavatkozásra már jóval előbb szükség lehet;  elsősorban természetesen akkor, ha az érdekeltek kérik, igénylik a segítséget.  Az alábbiakban sorra veszünk néhány esettípust a szexuális nevelési feladat jellege és megoldása szempontjából.

Serdülőkori  partnerkapcsolat

13-16 éves kor körül ez gyakran okoz problémát, nemcsak a pedagógusnak vagy a szülőnek, hanem az érintett fiataloknak is. A probléma nem pusztán (s talán nem is elsősorban) a serdülők szexuális kapcsolatából adódik, hanem inkább a kapcsolat  minőségéből, fejlesztő vagy fejlődésgátló kihatásaiból, esetleges veszélyeiből. Ilyen problémák a felnőtteknél is bőven előfordulnak, de rendszerint az első szerelmek és nemi kapcsolatok hagyják a legmélyebb benyomást,  imprinting-szerűen befolyásolhatják a további kapcsolatokat.  Ezért a progressziv nemi nevelés szellemében kezdettől fogva céltudatosan készítsük fel a serdülőket az ilyen kapcsolatokra, alapozzuk meg a kibontakozó szexuális orientációt.

Még így is (enélkül pedig még inkább)  előfordulhatnak kisebb-nagyobb kapcsolati zavarok, kedvezőtlen mellékhatások. A kezdődő randevúzások időszakában nem mindig elég a közösségi nemi nevelés; néhány tanulóval egyénileg is ajánlatos foglalkozni. Minél jobban ismeri a pedagógus tanítványait, annál biztosabban meg tudja ítélni, kik szorulnak leginkább segítségre és milyen szempontból. Vannak serdülők, akiket fékezni kell, mert hajlamosak az elhamarkodott nemi kapcsolatra;  másokat esetleg még arra is bátorítani kell, hogy egyáltalán közeledni merjenek ahhoz, aki tetszik nekik. A serdülők beállítottsága gyakran  ambivalens:  kívánják a partnerkapcsolatot, a szerelmet, az intimitást, de félnek is tőle. Egyesek mereven elutasítják a nemi késztetést, attól való félelmükben, hogy kudarcot vallanak, vagy nem tudnak majd mértéket tartani. Ez a pubertás-aszkézis megörvendeztetheti a naiv nevelőt, aki nincs tisztában ennek veszélyes következményeivel.  (Különösen, ha tetszetős magyarázatot hall arról, hogy miért tartózkodnak a partnerkapcsolattól.)

A koedukáció folytán a 15-18 év körüliek partnerkapcsolatainak teljes hiánya ritkasággá vált, de ha mégis előfordulna, tekintsük nyugtalanító tünetnek;  keressük az okait, és szükség esetén vegyük igénybe szakemberek segítségét.  Ugyanilyen nyugtalanító tünet természetesen a másik szélsőség is:  a partnerek gyakori váltogatása, különösen, ha ez közösüléseket is jelent  (nemcsak pettinget).  De problémát okozhat egyetlen partnerkapcsolat is, ha egyikük vagy mindkét fél felelőtlensége vagy tudatlansága folytán veszélyeztetik egymás érdekeit, vagy ha a környezet indokolatlanul és durván beavatkozik a kapcsolatba  stb. A pedagógus persze csak következtethet bizonyos magánéleti  zavarokra az olyan változásokból, mint a tanulási visszaesés, a búskomorság, ideges nyugtalanság stb.

S itt nem csak a szerelmi csalódásokra kell gondolni, hanem a felnőttes nemi élet, vagyis a közösülés túl korai, felkészülés és védekezés nélküli elkezdésére is. Ez ugyanis a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő fertőzések mellett  olyan veszélyeket is rejt, mint  a  serdülő fiúk igen gyakori korai magömlése;  a lányok pedig többnyire  orgazmuskészség nélkül próbálkoznak a közösüléssel, így nem jutnak kielégüléshez, ami aztán rögződhet náluk.  Az ilyen veszélyek megelőzésére is időben meg kell tanítani őket. (A „túl korai” kezdés ugyanis nem az életkorra vonatkozik, hanem a felkészületlenségre.)

Házibuli  és csoportszex, diszkó-  és  droghatások

Míg a tartósabb partnerkapcsolatokban általában a rokonszenv, a barátság vagy éppen a szerelem játssza a fő szerepet, addig a csoportszexre a pozitiv érzelmek háttérbe szorulása és a szexuális megkívánás eluralkodása jellemző. (Még akkor is, ha valaki az állandó partnerével és a baráti körével kezd csoportos szexet.)  Ez viszont sérti a nálunk elfogadott szexuáletikai felfogást, amely szerint a szexuális kapcsolat két ember társadalmilag jóváhagyott (legalizált) magánügyeként, pozitiv érzelmi kapcsolatának következményeként tekinthető csak erkölcsösnek.

E felfogás eredeti társadalmi funkciója valószínűleg az volt, hogy a nemi kapcsolatból születendő gyermek érdekében a partnereket minél szorosabban egymáshoz kapcsolja, elkötelezze.  Tudományos vizsgálatok megállapítása szerint az egész, hagyományos morál azon a feltételezésen alapul, hogy a nemi kapcsolatok „természetüknél fogva” reprodukciós, vagyis gyermeknemző jellegűek.  A fogamzásgátló eljárások tökéletesedése folytán azonban a nemi kapcsolat ma már teljesen és megbízhatóan elválasztható a nemzéstől, s ugyanígy a szerelemtől, amely maga is társadalmi képződmény.

A probléma természetesen nem az, hogy a szexuális kapcsolat elválasztható-e a szerelemtől (s általában a tartós kötődéstől), hiszen rengeteg gyakorlati példa mutatja, hogy nagyon is elválasztható. (Itt elegendő, ha a prostitúcióra utalunk.) Kérdés azonban, hogy etikai szempontból, az egyén és a társadalom érdeke szempontjából hogyan értékeljük a kettő elválasztását?  A választ nehezíti, hogy a házasság, mint végleges elkötelezettség, és mint család, vagyis gyermeknevelő társulás kérdésessé vált, a szexuális kapcsolatok egyre kötetlenebbé válása és változatosság-igénylő jellege miatt. A régmúlt korok orgiáira emlékeztető csoportszex az utóbbi évtizedekben gyakoribbá vált a fejlett, ipari országokban, s a szexhullámmal együtt hazánkban is feltűnt. Különösen azok a fiatalok hajlamosak ezt a „divatot” kipróbálni, akiknek nincs kielégítő szexuális kapcsolatuk és alkohol, vagy egyéb drog hatása alatt állnak. Gyakran a felügyelet nélküli „házibulik” vagy diszkózenés éjszakák teremtenek rá alkalmat.

De mit tegyen a tanár, ha megtudja, hogy egyik-másik tanítványa kipróbálta a csoportszexet?

Mindenekelőtt tartsuk szem előtt, hogy többet árthatunk, mint használunk, ha fegyelmi büntetést adunk, vagy bármilyen formában megszégyenítjük az érintetteket. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell az üggyel törődnünk, feltéve, hogy képesek vagyunk előítéletek nélkül közeledni hozzá. A legfontosabb követelmény a diszkréció. Csak azokkal beszéljünk a dologról, akik részt vettek benne, vagy hallottak róla. Magyarázzuk meg nekik a nyilvánosságra kerülés és egyéb hátrányok, károsodások veszélyeit. Megfelelő információk nyújtásával, az esetleges félreértések tisztázásával segítsük őket a történtek tárgyilagos és preventiv jellegű megítélésében. Magyarázzuk meg a csoportos szex testi és lelki veszélyeit; a fertőzéseken és nem kívánt terhességen kívül főleg azt, hogy a szerelmi és kötődési képességeiket károsítja, így egész további életüket negativan befolyásolhatja.

A közvetlenül érintetteknél próbáljuk tisztázni, milyen hatással volt rájuk ez az élmény, s ettől függően segítsünk az élmény feldolgozásában. Általában két fő veszély ellen kell küzdeni. Az egyik a szorongás, bűntudat vagy félelem, ami különösen erős és bénító lehet, ha meggyőződése ellenére (pl. alkohol vagy egyéb drog hatása alatt), vagyis „véletlenül” keveredett a  csoportszexbe. Ha ilyenkor megnyugtatjuk a felől, hogy semmi visszavonhatatlanul tragikus dolog nem történt, esetleg egy öngyilkosságot előzünk meg.

A másik veszély abban áll, hogy a csoportszex – a bűntudat túlkompenzálása révén – cinikussá és érzéketlenné teheti a fiatalt a szerelem, a tartós partnerkapcsolat és a házasság értékei iránt. Tudatosítsuk tehát ezeket az értékeket minél meggyőzőbben, szembeállítva azokat a csoportszex, vagy a promiszkuitás látszólagos előnyeivel  (változatosság, kötetlenség stb.). Mindenképpen igyekezzünk megakadályozni a züllöttség-érzés kialakulását, a  „nekem most már úgyis mindegy”  attitűd kialakulását, mert az valóban demoralizáló lehet.

A  drogprevencióval foglalkozó szakemberek szerint az alkohol és a különféle „parti-drogok” (extasy, speed) a társas szórakozás zenei és más hatásaival együtt könnyen „erotizálják” a fiatalokat és megkönnyítik az alkalmi szexuális kapcsolatokat, csökkentik az önkontrollt.  Ezért jó és indokolt, hogy az iskola az utóbbi években egyre többet foglalkozik a drogprevencióval, a Nemzeti Drogstratégia alapján, amely többek közt megállapítja, hogy az egészségfejlesztésben döntő fontosságú az életkornak megfelelő vágyak és szükségletek kielégítése. Ez utóbbiakat nem részletezi, holott hangsúlyozni kellene, hogy a szerelmi és szexuális vágyak kulturált kielégítésének jelentős drogmegelőző (és személyiség-fejlesztő) hatása lehet, ha a fiatalok megfelelő felkészítés alapján lehetőséget kapnak erre. Ezt azonban egyedül a korszerű és átfogó szexuális neveléssel lehet  biztosítani.

Felnőtt erőszakos  közeledése  vagy  csábítása

A felnőttek szexuális közeledése csaknem mindig traumatizáló hatású a fiatal lányokra vagy fiúkra, akár erőszakosan, akár csábítással történik.  Az erőszak természetesen súlyosabb lelki sérülést okoz, de a hatás mindig a gyermek pszichoszexuális fejlettségétől függ, továbbá a környezet reagálásától.  Megfelelő nemi nevelés esetén a gyermek könnyebben elkerüli a veszélyeket; vagy ha ez mégsem sikerül, könnyebben kiheveri a traumatikus élményt.

A felnőtt szexuális közeledésének gyakoribb formái:

1.  Nemi erőszak,

2.  incesztus  (vérfertőzés),

3.  exhibicionizmus,

4.  heteroszexuális csábítás,

5.  homoszexuális csábítás

A két utóbbi tulajdonképpen a  pedofilia  két változata;  lényege, hogy a felnőtt korú egy serdületlen lánnyal vagy fiúval létesít szexuális kapcsolatot.  Mindegyiknek vannak büntetőjogi vonatkozásai, amelyeket ajánlatos ismernie a pedagógusnak. (A magyar Büntető-törvénykönyv egyik fejezete összevontan foglalkozik a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűntettekkel.)  Különösen fontos tudni, hogy az a felnőtt, aki 14 éven aluli lánnyal vagy fiúval közösül, vagy egyéb szexuális tevékenységet folytat, még akkor is bűncselekményt követ el, ha a kiskorú beleegyezésével cselekedett. Hasonló büntetés vár arra a felnőttre, aki rávesz egy 14 éven aluli fiatalt, hogy valaki mással vegyen részt szexuális tevékenységben. Még súlyosabb lehet a büntetés, ha a kiskorú a felnőttnek gyermeke, vagy felügyelete illetve kezelése alatt áll.

Szexuális visszaélésről gyermekek esetében akkor beszélhetünk, ha egy felnőtt olyan szexuális tevékenységekbe vonja be az éretlen gyermeket, amelyeknek jelentőségét még nem érti, és nem tudja felelősen elbírálni. Ennek során a felnőtt (vagy majdnem felnőtt korú) kihasználja saját hatalmi helyzetét és a gyermek függőségét. Az ilyen esetek  kb. 90%-át férfiak követik el, saját szexuális kielégülésük érdekében.

A  pedagógusnak joga és kötelessége ilyen esetekben megtenni a szükséges intézkedéseket (pl. eljárást kezdeményezni a veszélyeztető felnőtt ellen, a veszélyeztetettség azonnali megszüntetése érdekében stb.). Elsődleges feladata az is, hogy  enyhítse a felnőtt visszaélésének traumatikus hatását, segítse hozzá a fiatalt az élmény feldolgozásához, megértéséhez, s így szorongásának megszűntetéséhez.  Ez nagy tapintatot kíván, és csakis a fiatallal kialakított őszinte, bizalmas viszony alapján lehetséges.  Igyekezzünk megvédeni a gyermeket a környezet szörnyűlködésétől, a szülők esetleges helytelen reagálásától (büntetések stb.), a magárahagyottság vagy megvetettség érzésétől, a folytonos zaklatástól, vallatásoktól.

Amennyire nem kívánatos a gyermek folytonos vallatása, éppoly elhibázott lenne pedagógiai szempontból, ha csupa tapintatból egy szót sem beszélnénk vele a történtekről.  A gyermeket ugyanis rendszerint erősen foglalkoztatja, nagy belső feszültségben tartja az átélt, különös élmény, még akkor is, ha látszólag nem akar, vagy inkább nem tud beszélni róla. A jó pedagógus megérzi a kimondatlan igényt, s alkalmas helyen és időben beszélgetést kezdeményez, hogy feloldja a gyermekben levő feszültséget.

Ez a beszélgetés azonban  semmiképpen se hasonlítson  holmi vallatáshoz !  Könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a saját kíváncsiságunkat akarjuk kielégíteni a gyermek információ-szükséglete helyett. (Általában sokkal többet kellene tudnia minden pedagógusnak az un. „célzott beszélgetések” technikájáról; lásd R. Bang, 1980).  Ha nem megy a beszélgetés, ne erőltessük, inkább egy másik alkalommal próbáljuk meg eltalálni a megfelelő hangot, vagy vegyünk igénybe pszichológiai szaksegítséget.

Ennek során azt is tisztázni kell, hogy mivel járult hozzá ő maga a felnőtt szexuális közeledéséhez. Rendszerint ugyanis – amint azt a  „viktimológiából”  tudjuk – az áldozat magatartása is gyakran elősegíti a bűncselekmény bekövetkezését.  Persze éppen ezeket a legnehezebb felderíteni a fiatal védekező-racionalizáló beállítottsága folytán.  Az élmény nagy emocionális feszültsége könnyen emlékezet-torzulásokat okoz, ezáltal akaratlanul is elferdítheti a valóságot; vallomását tehát mérlegeljük kritikusan és beszéljük meg egy pszichológussal. 

Nem kívánt terhesség, művi abortusz

A statisztika szerint az utóbbi évtizedekben a fiatalkorú lányok terhességei, terhesség-megszakításai és szülései is gyakoribbá váltak (mint azt a Bevezetésben már láttuk). Ebben több tényező játszik szerepet;  például a női emancipáció és a szexhullám hatására a fiatal lányok szexuális igényei növekedtek, így könnyebben létesítenek szexuális kapcsolatokat.  A nemi nevelés hiánya és a különböző előítéletek viszont megnehezítik számukra a fogamzásgátlás hatékony módszereinek alkalmazását.  Ennek a helyzetnek egyik aggasztó következménye, hogy az általános iskolák felső tagozatán és a középfokú iskolákban egyre többször kell a pedagógusoknak a lánytanulók terhességével, mint nevelési problémával foglalkozni.

Ha nem akarjuk megnehezíteni az ilyen lányok amúgy is nehéz helyzetét, akkor  ne a felelősségre vonást vagy  büntetést tartsuk a legfontosabbnak,  hanem a  segítséget.  Erre gyakran már a terhesség észrevételéhez, megállapításához is szükség van. Idejében elkezdett nemi nevelés esetén ugyan aligha fordulhat elő, hogy a lányok (vagy éppen a szüleik) nem ismerik fel a terhesség tüneteit, ám sajnos, ez még ma is előfordul. Ami azért veszélyes, mert a terhesség harmadik hónapján túl annak megszakítása már csak kivételes esetben jöhet számításba.  

Ezért gyanús tünetek esetén beszélgessünk el a tanulóval négyszemközt. Kérdezzük ki a tünetek jellegéről, lehetséges okairól, s szükség esetén kérjük ki az iskolaorvos véleményét is.  Ha a terhesség bebizonyosodik (pl. a szokásos, egyszerű teszt nyomán), haladéktalanul meg kell beszélni a szükséges tennivalókat. A szülő bevonásától csak kivételesen indokolt esetben lehet eltekinteni.  16 éves kor alatt a probléma megoldását általában a művi abortusz jelenti, hiszen a fiatal lány az anyaságra, szülői szerepre legtöbbször – körülményeitől függetlenül is – alkalmatlan.  Ugyanakkor tény, hogy a terhesség megszakításának számos hátránya és veszélye lehet. (Művi abortuszok után  30-40%-ban meddőség következik be; gyakori a méhfal sérülése következtében fellépő gyulladás és szövődmény. A lányok jelentős részénél súlyos lelki megrázkódtatást is okoz.)

Erre ezért alaposan fel kell készítenünk nem csak a fiatal lányt, hanem a „társtettes” fiút is. Egyrészt azért, hogy legyenek tudatában felelősségüknek és súlyos könnyelműségüknek, vállalják az ebből adódó hátrányokat;  másrészt, hogy ne érezzék jóvátehetetlen tragédiának. Minden szempontból nehezebb a helyzet, ha már nincs mód a terhesség megszakítására (az idő előrehaladottsága, vagy a fiatalok döntése miatt).  Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ezt a tényt elfogadtassuk minden érintettel és biztosítsuk a terhesség kihordásának optimális feltételeit. Vegyük figyelembe, hogy a terhességgel gyakran együtt jár a mielőbbi házasságkötés szándéka,  aminek fő motívuma a „lányanyaság szégyenének” elkerülése. Ennek érdekében gyakran változatos eszközökkel igyekeznek rábírni a természetes apát (vagy más, e célra alkalmasnak tartott férfit) a házasságkötésre.

Az ilyen „kényszerházasság” kilátásai természetesen nem a legjobbak. Ezért magyarázzuk meg, hogy érdemes vállalni inkább a lányanyaságot, hiszen jogi hátrányt ma már nem jelent és nem zárja ki sem a tanulmányok folytatását, sem a későbbi, meggondoltabb párválasztást. Fiatalkorúak házasságkötéséhez egyébként  nem csak szülői, hanem gyámhatósági hozzájárulás is kell, amit csak bizonyos feltételekkel adnak meg.

A „várandós” lány iskolalátogatásának megakadályozása akkor sem indokolt, ha a terhesség jelei már mindenki számára láthatóak. Nevelési feladat viszont ilyenkor az iskolatársak véleményének, értékelő álláspontjának alakítása, az eset pedagógiai tanulságainak hasznosítása.  Ennek lényeges eleme az együttérzés és tapintat a leendő kismama iránt. Ha a leendő apa hozzáférhető számunkra, úgy vele is foglalkozzunk, a szülői szerepre való felkészítés céljából.

Nemi úton terjedő  betegségek

Minthogy a tizenéves kori partnerkapcsolatok többnyire nem sokáig tartanak, a partnerek váltogatása a nem megfelelő védekezés következtében könnyen járhat fertőzésekkel.  A nemi úton terjedő betegségekhez nem csak a „klasszikus” nemi betegségek: a  szifilisz (luesz, vérbaj), a gonorrhea  (kankó, tripper) vagy a  lágyfekély  tartoznak, hanem  a klamidia, a  gombás fertőzések  és jó néhány egyéb is. De ide tartozik az 1980-as évek óta ismert, szerzett immunhiányos betegség, az  AIDS, amelynek kórokozója a szervezet ellenálló-képességét fokozatosan annyira legyengíti, hogy egy régebben könnyen kihordott betegség  is halálos végű lehet. S ellentétben az említett fertőzésekkel, erre még ma sincs tökéletes gyógyulást biztosító kezelés  (bár bíztató kísérletek folynak).

Ha komoly gyanúja merül fel annak, hogy egy diák valamilyen, nemi úton terjedő fertőzést kapott, azonnal értesítsük a szülő mellett az orvost, aki intézkedik a szükséges vizsgálatról és kezelésről. Hazánkban egyes nemi betegségek bejelentése és kezeltetése büntetőjogi következmények mellett kötelező. Ilyenkor a szexuális partnerek vizsgálata és kezelése is kötelező, mert csak így lehet a fertőzés terjedését megállítani. Pedagógiai szempontból mindez komoly nevelési feladatokat jelent, hiszen ilyenkor a szexuális nevelés hiányosságának következményeiről is szó van. Ez a hiányosság nem csak a fertőzések (és a nem kívánt terhesség) elleni, hatékony védekezés módszereinek elégtelen megtanításában áll, hanem az egész pszichoszexuális fejlődés irányításának sikertelenségében.

Épp ezért valamely nemi úton terjedő betegség megjelenése egy diáknál  riadót jelent a szexuális nevelés intenzívebbé tételére !

Kommentárok

„HIV megelőzési programok a fiatalok számára”

„Az ifjúság különleges célpontja a  HIV/AIDS  prevenciónak, hiszen mind az információ-adásra, mind az attitűd kialakítására a legfogékonyabb népességi csoport.  A prevenció általános céljai:  Információ-nyújtás;  attitűd-formálás;  magatartás-formálás  és  öntevékenységre késztetés.  Ezek közül az információ-nyújtás meghatározó;  csak helyes információ birtokában képesek az emberek bármilyen  releváns döntésre. Az attitűd-formálás során az a cél, hogy a lakosság elfogadja:  élnek közöttünk HIV fertőzöttek, akiket nem diszkriminálni, hanem segíteni kell. A szexuális magatartás-formálás során alapvető cél a késői kezdés, hűség, monogámia hirdetése, és azok számára, akiknek ez nem sikerül, az óvszer használatának propagálása...

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a fiatalok körében végzett, közvetlen  HIV megelőzési ismeretterjesztés csak részeredményeket hozott, nevezetesen a  HIV ismeretek nem vezettek csökkent fertőzési kockázatot vállaló, magatartásbeli változásokhoz.  Az iskolákban az egészségnevelés részeként a családi életre nevelési ismereteket kell oktatni, elősegítve a fiatalok értékrendjének, személyiségének fejlődését, felelős szexuális magatartás kialakítását...  A programokat az érintett szaktárcákkal egyeztetni kell; meg kell nyerni az egyházak, civil szervezetek támogatását, és nem utolsó sorban a szülőket, pedagógusokat. Vitális ezen programok monitorozása, szakmai vitafórumok kialakítása.

A tananyaghoz kapcsolódó programokat részben az osztályfőnöki órák, részben... a biológia, az irodalom, de egyéb tanórák is  biztosíthatják. A  HIV/AIDS-el kapcsolatos, új pedagógiai módszereket országosan be kell vezetni. Ezeknél célszerű lenne számítógépes (CD-ROM, website) felhasználásra épülő módszereket alkalmazni, egyedileg vagy kiscsoportosan használva...  szex-edukációs  tréningek  pedagógusok számára való meghirdetése és a tréningek elvégzésének szorgalmazása, beépítése a pedagógus továbbképzési tervbe a következő három évben megvalósítandó feladat.

Az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti AIDS Bizottság közösen kidolgoztathat, adaptáltathat ilyen programokat, és évente négy-öt továbbképző kurzussal, szex-edukációs tréninggel lehetőséget biztosíthat a pedagógusoknak... 2000-ben az egyeztetés és a közös program kialakítása a feladat, 2001-ben és 2002-ben az azonos szemléletű, felkészítő tréningek meghirdetése, lebonyolítása...” (A jelek szerint ez eddig nem sikerült, s a következő évek feladata lesz.)

(A  N.A.B. által  ajánlott  HIV prevenciós  program szövegéből.)

„Felvilágosítás = erőszak-megelőzés?

„Csak felvilágosult gyermekek képesek magukat megvédeni!” – állítja K. Etschenberg német professzorasszony. ..  Egy felvilágosulatlan gyermek rendszerint túl későn veszi észre, mire megy ki a játék. Egy gyermek, aki semmit sem tud  pl. a merevedés és a szexuális izgalom összefüggéséről, az nem ismeri fel az őt  (merevedés közben)  babusgató felnőtt igazi célját, így védekezni sem tud ellene.

A szexuális felvilágosítást tehát többek között a  szexuális visszaélések és erőszak megelőzésére is fel lehet használni, bár ez komoly dilemmát okozhat a szülőnek vagy nevelőnek.  Egyrészt ugyanis tájékoztatni kell a gyermeket a szexuális visszaélések formáiról, másrészt viszont ügyelni kell arra is, hogy beállítottságuk a szexualitáshoz  pozitiv legyen és maradjon. A szexuális nevelést tehát nem a visszaélések ecsetelésével kell kezdeni, mert ennek ugyanolyan hatása lehet, mintha a fenyegető AIDS  és egyéb, nemi úton terjedő  betegségek egyoldalú hangsúlyozásával elijesztenénk őket a szextől.

A dilemma  megoldása:  a  szexuális felvilágosítás  először a nemi élet pozitivumaira és előnyeire hívja fel a gyermekek figyelmét,  s csak aztán figyelmeztessen az esetleges – de elkerülhető! – veszélyekre. A nyilvánosságot előzönlő  szexhullám miatt sok szülő és nevelő azt hiszi, hogy  „a gyerekek már úgyis mindent tudnak…”  Holott ez… legtöbbször nagyon egyoldalú és hiányos;  ezért inkább korábban és bátrabban kellene kezdeni a felvilágosítást az iskolában is.

Nem kell visszariadni attól, hogy a gyermekek eleinte komolytalanul reagálnak; ez gyorsan elmúlik, ha az érdeklődésüket felkeltjük… Természetesen nem kell leragadni a biológiai különbségeknél, meg a gyermeknemzésnél.  A szexuális nevelés… nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a harmonikus nemi élet előfeltétele  pl. a  kapcsolódási és alkalmazkodási készség, az egyenrangúság…

Ha pl. egy gyermek megértette, milyen fontos a partnerek egyenrangúsága, akkor könnyen észre veszi, ha egy idősebb „partner” a fölényhelyzetét kihasználva átlép bizonyos határokat.  S nem fog bedőlni olyan szövegnek, hogy „Légy jó kislány és tegyed meg, amit a bácsi mond!” Ha pedig idejekorán átlátja a felnőtt szándékait, akkor több lehetősége van a menekülésre vagy a segítség-kérésre.

A szexuális visszaélés és erőszak témáját tehát óvatosan integrálhatjuk már az óvodás és alsó tagozatos gyerekek szexuális nevelésébe, hogy ezzel életre szóló traumákat előzzünk meg. .. Ha egy gyereknek gyakran nincs kedve hazamenni, érdemes rákérdezni ennek okára, mert nem kizárt, hogy szexuális visszaélés rejlik mögötte.”

((M. Szexol. Szemle, 2000/3. szám, 10-11. old.)

„Szexuális  gyermekbántalmazás a  családban

Az angol nyelvből fordított könyv  (Széchey O. (szerk.), 2001)  lényeges mondanivalói három téma köré csoportosulnak: hogyan lehet felismerni, kezelni  és/vagy  megelőzni  a  családon belüli szexuális visszaéléseket.  Különös hangsúlyt kap a megelőzés, amiben döntő szerepet játszhat az iskolai szexuális nevelés.  Ugyanis hazánkban még az ilyen visszaélések  előfordulási arányairól sincsenek megbízható adatok, mert  „hivatalosan nem gyűjtik az ilyen esetek adatait.” (12. old.)   Amerikai adatok szerint  a nők  18%-a és a férfiak  9%-a  számolt be  gyermekkorában átélt szexuális traumákról.

Problémát jelenthet, hogy nem könnyű különbséget tenni a szerető-gyengéd és a szexuálisan abúziv viselkedésformák között. A szerző szerint egyértelműen abúzivnak tekinthető, ha „a szeretetet kifejező viselkedés szexuálisan ingerlő vagy kihasználó viselkedésbe csap át.  (15. old.)  A tisztázást nehezíti, hogy bizonyos csoportok nem tartják károsnak, ha  egy barátságos felnőtt  szexuális érdeklődést tanúsít gyermekek iránt, mondván, hogy a gyermeknek is joga van a szexhez, s erre meg kell őt tanítani.  Kétségkívül előfordulhat, hogy „nem mindenkire hat károsan egy másik generációból származó személlyel való, hosszú távú szexuális kapcsolat” (17. old.), de ez viszonylag ritka, s a károsodások arányát hiba lenne alábecsülni.

A  szexuális visszaélések túlnyomó többsége nem derül ki,  mert az érintettek gondosan eltitkolják, félve a büntetéstől.  Sok múlik azon, hogy a szakemberek (orvos, pedagógus  stb.)  elég fogékonyak-e bizonyos testi  vagy viselkedésbeli jelekre,  amelyeket a könyv elég részletesen ismertet. Igen szemléletesen mutatja be azokat a családi jellegzetességeket is, amelyek hajlamosítanak az incesztusra.

A kötet második és harmadik része a büntető beavatkozások helyett  elsődlegesen  szociális, segítő és terápiás beavatkozásokat  javasol,  és ezek megszervezését körvonalazza.  Ezzel kapcsolatban nagyon tanulságosnak tűnik a könyv végén bemutatott négy eset, amikor a különböző szakmai szervezetek eltérő közbelépése  más-más eredményekre vezetett.  Az egyik fejezet a különböző szakemberek (orvosok, pedagógusok, szociális munkások, nevelési tanácsadók  stb.)  szerepét mutatja be.

A megelőzéssel kapcsolatos, fő következtetés, hogy hatékonyabb lenne, ha maguk a gyermekek többet tudnának a szexuális visszaélésekről  és  azok elhárításáról.  Ennek biztosítására pedig elsősorban a pedagógusokat kellene felkészíteni.

(Részletek egy recenzióból, M. Szexol. Szemle, 2001/2-3. sz.)

A német szexuálpedagógiai társaság (DGG) határozatai, 2003-ban

„A szexuális neveléssel (is) foglalkozó pedagógusokat tudományosan megalapozott képzésben kell részesíteni.  Az iskolának, a szakembereknek és a szülőknek együtt kell működniük.  Fejleszteni kell a szexuálpedagógiai kutatómunkát, mint a családi és iskolai szexuális nevelés tudományos alapját.

A szexuális nevelés elengedhetetlen tartozéka  a szociális egészségfejlesztő törekvéseknek. A DGG szexuálpedagógusai szerint a szexuális nevelést  a kisgyermekkorban kell kezdeni. A szülőkkel és nevelőkkel folytatott, empatikus, tájékoztaató megbeszélések elősegítik az ez irányú nevelést és önnevelést.  Az emberi jogok európaai bizottsága 1976-ban, a Szövetségi Alkotmánybíróság 1977-ben, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig 1997-ben és 2001-ben megerősítette a törvényhozás, az iskola és a szülők, sőt, a közvélemény, különösen pedig a tömegközlési eszközök együttműködésének szükségességét a szexuális nevelés érdekében.

A német, magyar és lengyel szakértők Eisenachban megvitatták, miért nem működik hatékonyan a mai szexuális nevelés. A tények ugyanis frusztráló hatásúak.  Az eddigi pedagógiai törekvések ellenére az első közösülések egyre korábbi életkorban és védekezés nélkül következnek be.  Ijesztő módon szaporodnak a 10-14 éves lányok terhességei és terhességmegszakításai.  Épp ezért a DGG szerint sürgős szükség van olyan egyetemi tanszékekre és kutatóhelyekre,  amelyek biztosítani tudják a pedagógusok és más, hivatásos nevelők megfelelő képzését és továbbképzését.

Ezzel együtt minden pedagógiai praxisban elengedhetetlen a szupervizió rendszeres alkalmazása.

A szexuális nevelés törvényekben és irányvonalakban rögzített céljainak megvalósítását a család, az iskola és a nyilvánosság terén egyre bátrabban kell szorgalmaznunk.”

(In: Szilágyi V. (szerk.) 2004, 190-191. old.)