A felnőttkorba lépő embernek két fő feladatot kell megoldania: a pályaválasztást és a
párválasztást. Az előbbire még úgy-ahogy felkészíti az iskola, az utóbbira azonban nem.
Ezt jól mutatja, hogy a megkötött házasságok - és általában az intim párkapcsolatok többsége
hamar felbomlik, vagy kiüresedik, nem működik megfelelően.
Fontos ezért tisztázni: melyek a feltételei egy tartós és sikeres párkapcsolatnak (vagy éppen házasságnak)?
Ezzel foglalkozik az a könyv, amelynek címoldala itt látható, s már két kiadásban elfogyott, pillanatnyilag csak könyvtárból kölcsönözhető. De addig is, nem árt, ha fölelevenítünk néhány fontosabb tudnivalót ennek az életbevágó feladatnak a sikeres megoldásáról. Hiszen mint minden feladatmegoldás, ez is felkészültséget és bizonyos képességek kifejlesztését igényli.
Mikor beszélhetünk például párválasztási érettségről? (S egyáltalán: mit jelent ez?)
A párkapcsolat (házasság vagy intim együttélés) beválásában nyilvánvalóan sokféle feltétel játszhat szerepet, hiszen sokrétű szociális közegben jön létre, s működése nem független a külső hatásoktól. Az egymással társuló partnerek az eltérő feltételek közt kialakuló személyiségüket viszik a kapcsolatba, hogy kölcsönösen megkapják egymástól, amit várnak: bizonyos alapvető,
főleg lelki szükségleteiknek a kielégítését.
Ezek a szükségletek (igények, szokások) részben hasonlóak, részben eltérőek (néha nagyon eltérőek) lehetnek, ráadásul változóak is. Kielégítésük tehát rugalmasan változó képességeket igényel. A párkapcsolat beválásának alapfeltétele ezért, hogy olyan partnerek társuljanak, akik jól ismerik egymás kapcsolati igényeit, s képesek azokat kölcsönösen és tartósan kielégíteni.
E bonyolult feladat megoldásához a felkészültség szükséges szintjét párválasztási érettségnek nevezzük. Ez szorosan összefügg a pszichoszociális és a pszichoszexuális érettséggel, aminek alapfoka az érett szerelmi képesség. Ez sem jön létre magától egy bizonyos életkorban (például a felnőttkor küszöbén), hanem fokozatosan alakul ki a kisgyermekkortól kezdve, a "diákszerelmeken" és plátói rajongásokon keresztül, a tizenéves, vagy huszonéves korban. Magasabb szintje pedig a párválasztási érettség, amely a házasságra való érettséget, alkalmasságot is magába foglalja. A többlet elsősorban a véglegesség igényében és a partnerideál fejlettségében van; önismereten és a partner reális ismeretén alapul, nem túl merev és nem ellentmondásos.
A párválasztási érettség alapja az intim (szerelmi és élettársi)
kapcsolat igénye; lényege pedig az egyén képessége arra, hogy egy hasonló színvonalú és igényű partnert találjon, s vele mindkét felet kielégítő, tartós kapcsolatot létesítsen.
A probléma csak az: hogyan lehet mérni e képesség meglétét, vagy hiányát, illetve fejlettségi fokát? A szakirodalom sok tesztet ismertet a szexuális kultúráltság, beállítottság, viselkedési szokások mérésére, s vannak "összeillési kérdőívek" is, amelyek pl. a házasulandók értékrendjének, elvárásainak hasonlóságát mérik fel. De egyik sem kifejezetten a párválasztási érettség mérése. Ezért - a fogalom meghatározásából kiindulva - vizsgálni kezdtem a
társkereső motíváció, valamint a párválasztási és együttélési képesség faktorait.
A társkeresés motívumait (és ellenmotívumait) illetően nyilván nemcsak és nem is elsősorban a szexuális igényekből kell kiindulni, hiszen azok kielégítéséhez ma már nem kell házasságot kötni, vagy együtt élni. Fontosabbnak tűnik a szerelmi igény és képesség megléte és fejlettségi szintje. Aminek persze része a fejlett szexuális reagálókészség, de az önfeltárási, a kötődési és a biztonságigény is. Emellett fontos lehet a közös célok (családalapítás, otthonteremtés stb.) igénye, vagy az önmegvalósítás (pl. továbbtanulás) kölcsönös segítése - és még sok egyéb.
A párválasztási képesség alapját véleményem szerint három faktorcsoport képezi: 1. Az intelligencia és az értékrendszer, 2. Az önismeret és az emberismeret, 3. A partnerideál és a házassági elvárások. Az elsőhöz tartozik az intelligencia foka és jellege, a világnézeti alapbeállítottság és az érdeklődés fő iránya (ami többnyire az iskolázottságban tükröződik). A másodikban legfontosabbak az énkép és az énideál, az önértékelés, önbizalom és a pszichoszociális alapbeállítottság (az extraverzió-introverzió, bizalom vagy bizalmatlanság), de fontos az összehasonlítási alap, vagyis az eddigi baráti és partnerkapcsolatok, feldolgozott tapasztalatok mennyisége is.
A partnerideál feltehetőleg a szülőképből alakul ki tudattalanul, de imprinting-szerűen alakíthatják az első nagy szerelmek is. A házassági elvárások a szülők és az ismerősök házasságainak tapasztalataiból, leszűrt tanulságaiból erednek, s a kialakuló értékrend szerint változnak. Ide tartoznak a normativ összeillési elképzelések is. (Kik illenek össze és kik nem.) A párválasztásra érett egyén önismerete és életterve alapján pontosan tudja, milyen partnert kell keresnie - tehát nem vár egy szerencsés véletlenre.
Az együttélési képesség alapja nyilvánvalóan az érzelmi kötődés képessége (amely egyébként a szerelmi képességnek is alapfeltétele). Érett formája elkötelezettség-vállalást jelent, vagyis az egyénileg legfontosabb társ melletti szolidaritást, pszichoszociális értelemben vett hűséget, ami azonban nem feltétlenül azonos a kizárólagossággal. Hosszabb távon szimmetrikus viszonyt és egyenrangúságot is feltételez: a részleges és rugalmas függőség és kölcsönös alkalmazkodás mellett az egyéni szabadságnak és autonómiának az érvényesülését. Tehát bizonyos fokú nyitottságot, kompromisszumkészséget és a konfliktusok konstruktiv kezelését.
Mindezek alapján összeállítottam egy kérdőívet, amely 44 nyitott, vagy félig zárt kérdésből áll. A válaszok egyrészt a párválasztási érettség szintjét mérik, másrészt a partnerek részéről (külön) történő kitöltés esetén az összeillés elbírálására is alkalmasak. Mellesleg pedig megválaszolásuk a tudatosság növelése révén is fejlesztő hatású. A Párválasztási Érettség Teszt megtalálható e honlap "Kérdőívek" c. részében.