A Wikipedia szócikke alapján.
Start of polyamory contingent at San Francisco Pride 2004
A „polyamory” magyarra fordítása problematikus. A „többszörös szerelem” nem a legjobb, inkább a „szinkron intimkapcsolatok”, vagy a "nyitott poligámiák" lenne megfelelőbb. A téma azért fontos, mert hasonlít, bár nem azonos a nyitott monogámia (illetve párkapcsolat) koncepciójával. Érdemes tehát tanulmányozni a téma szakirodalmát (habár nálunk nyilván ez is ugyanolyan ellenállásba ütközik).
Elsőként a Wikipedián olvasható szócikk lényegét ismertetem:
A poliamorit gyakran megegyezéses, erkölcsös vagy felelősségtudó nem-monogámiának nevezik. A fogalom azonban szélesebb körűen olyan szexuális vagy „romantikus” intim kapcsolatokra is utalhat, amelyek szexuálisan nem kizárólagosak. S bár vitatott, hogy milyen szélesen lehet értelmezni, abban általában egyetértenek, hogy fő jellemzője az erkölcsösség, a becsület és az őszinteség.. A „párhuzamos viszonyok” jelenthetnek több kapcsolatot és egy liberális értékrendet (attitüdöt),. Átfogó fogalomként használják a párhuzamos intimkapcsolatok sokféle formájára.
A poliamori különbözhet a poligámiától, amely egyidejűleg több házastársat jelent. A hagyományos poligámia rendszerint poliginia, de egyes társadalmakban poliandriaként is előfordul. A poliamori viszont nem korlátoz senkit arra, hogy ne lehessen több partnere. Olyan elveken alapul, mint a nemek egyenjogúsága és önmeghatározása, a szabad választás lehetősége, a kölcsönös bizalom és tisztelet, a szerelem belső önértéke és az egyenrangúság. Az ilyen kapcsolatok számát 2009-ben az USA-ban több mint félmillióra becsülték. A poliamorit a hagyományos, nem-monogám kapcsolatoktól megkülönbözteti az a törekvés, hogy a partnerek viszonyát nyiltság, intenziv kommunikáció és erkölcsös viselkedés jellemezze. Eszerint három vagy még több partner között is létrejöhet egy erős, intim kötődés. Vagyis alapjában véve a két partner közötti szerelem kiterjesztése, egy-két további partner bevonásával. Ezért elvetik azt a véleményt, hogy a szexuális és érzelmi kizárólagosság nélkülözhetetlen a mély és tartós intimkapcsolatokhoz. Akár szingliként, vagy monogám kapcsolatban is élhetnek, de többnyire legalább három személyt érintő, tartósan párhuzamos kapcsolatokban.
A párhuzamos intimkapcsolatok többnyire igen sokfélék és egyéniek. Jó esetben a bizalom, a lojalitás, a megegyezés és egyenrangúság értékein alapulnak, s kizárják a féltékenységet, a kisajátítást és a korlátozó, szociokulturális előírásokat. Az ilyen kapcsolatok többnyire rugalmasabbak, mint a hagyományos házasságmodellek, Mellőzik ugyan a kapcsolat időtartamát (véglegességét) illető szabályokat, de évekig vagy akár évtizedekig is tartanak. Az erotika nem feltétlenül elsődleges jelentőségű az ilyen kapcsolatokban Hanem csupán egyik, lehetséges szempontja a kapcsolat tartalmának.
A polyamory különböző formái
· Az egyik az ún. “polifidelitás”, vagyis több irányú intim, szerelmi kapcsolat, amelyben az erotika csak egy-két kiválasztott partnerre korlátozódik, s nem feltétlenül terjed ki a csoport minden tagjára. (mint pl. a csoportházasságban)
· Hierarchikus kapcsolatok, amelyekben megkülönböztetik az “elsődleges és másodlagos” kapcsolatokat (mint pl. a legtöbb nyitott házasságban). H.G. Wells a Days of the Comet” (1906) c. utopikus regényében védelmébe vette a políamory-nak ezt a fajtáját.
· Ide tartozik a három személyből álló intimkapcsolat, a “triád”, amit általában párok kezdeményeznek egy harmadik személy bevonásával ( de ennek több változata is lehetséges).
· Két pár (házaspár) közötti, négyszemélyes intimkapcsolat.
· Poligámia (amely lehet poligynia vagy poliandria), amelyben egy nő vagy egy férfi több partnerrel él együtt, intim életközösségben. Ezeket pl. R.A Henlein, R. Rimmer regényei és Starhawk vagy V.N. McIntyre művei is népszerűsítették..
· Csoportházasságok,, amelyekben minden résztvevő elköteleződik az intim kapcsolatra
· Az intim lapcsolatok olyan hálózatai, amelyekben egy személy eltérő mélységű és jelentőségű kapcsolatokat ápol több személlyel.
· Félig monogám, félig poligám kapcsolatok, amelyekben a parnerek egyike monogám, de elfogadja, hogy társának külső, intim kapcsolatai legyenek.
· Végül a felsoroltak különböző változatai és kombinációi.
A nyitott kapcsolat kifejezés olyan kapcsolatot jelent, amelyben a résztvevőknek külső szexuális kapcsolataik is lehetnek. Ha pl. egy házaspár ebben megegyezik, akkor nyitott házasságnak nevezhető. Vannak olyan nyitott kapcsolatok, amelyek csak erotikusan nyitottak, de érzelmileg kizárólagosak. Mindenesetre elég nagy átfedés van a nyitott kapcsolatok és a polyamory között.
A polifidelitás tulajdonképpen nem teljesen nyitott, mert az ilyen kapcsolat résztvevői arra köteleződnek el, hogy kizárólag egymáshoz lesznek érzelmileg és erotikusan hűségesek.
A többszörös intimkapcsolatok (polyamory) résztvevői számára lehetségessé válnak a véletlenül adódó, erotikus kalandok épp úgy, mint a ma már hagyományos szvingerség és egyéb kapcsolatformák is. Az ilyenekre igényt tartók azonban ezeket a kalandokat nem keverik össze, nem tartják egyenrangúnak az állandó intimpartnereik iránti érzelmi kötödéssel. A többszereplős intimkapcsolatokat meg szokták különböztetni a szvinger csoportoktól, mert az előbbiben az érzelmi kötődések hangsúlyosak, míg az utóbbiban az erotikus élményeké a fő szerep. A hűtlenkedést és titkos viszonyokat a többszörös intimkapcsolatokban majdnem ugyanúgy elítélik, mint a monogámiákban.
· Hűség és lojalitás: A hűséget ők többnyire nem szexuális kizárólagosságként, hanem a kapcsolatban tett igéretekhez és megállapodásokhoz ragaszkodásként határozzák meg. A titokban létesített szexuális kapcsolatokat a hűség megszegésének tekintik. Az elköteleződés lényegét nem a szexuális kizárólagosságban látják, hanem az őszinteségben és kölcsönös bizalomban, vagy az “együtt öregedésben”.
· Rendszeres megbeszélések és egyezkedések: Minthogy a párhuzamos kapcsolatoknak nincs “sztenderd modeljük”, s így nem lehet általánosan érvényes elvárásokra támaszkodni, az érintettek gyakran szükségesnek tartják a nyilt vitákat minden résztvevő bevonásával, kapcsolatuk feltételeinek tisztázása érdekében. Ennek rendszeresen, a kölcsönös tisztelet és őszinteség légkörében kell történnie. Általában kapcsolatuk reális megközelítésére törekszenek, elfogadják, hogy bárki követhet el hibákat, de épp ezért fontos ezek őszinte megbeszélése és a továbbiak megelőzése.
· Bizalom, őszinteség, méltóság és tisztelet: Ezeket a nyitott kapcsolatok minden résztvevője fontosnak tartja. Eszményük, hogy partnereik esetleges partnereit nemcsak eltűrik, hanem az ő életének részeként fogadják el, de nem tartják jónak a megtévesztésen és titkolózáson alapuló kapcsolatokat. .
· Korlátok és egyezségek: A párhuzamos intim-kapcsolatokban gyakran jönnek létre olyan egyezségek, amelyek “alapszabályokat” vagy speciális korlátokat állítanak fel. Ezek sokfélék lehetnek és idővel megválzozhatnak. Vonatkozhatnak pl. az új kapcsolatok megbeszélésére, mindenkire érvényes szabályokra, az erotikus vonzalom kimutatásának korlátozására idegenek előtt, vagy éppen egy további partnerre elkölthető pénz mennyiségének korlátozására..
· A nemek egyenlősége: A nyitott kapcsolatok hívei nem fogadják el a a nemek különbségére hivatkozó, eltérő kapcsolati “szabályokat”. Ez ellentétben áll a vallásos nem-monogámia bizonyos formáival, amelyek patriarchális jellegűek. Persze amikor egy pár először nyitja meg monogám kapcsolatát, előfordulhat, hogy még nem tudnak elszakadni a nemekre jellemző korlátoktól, amíg hozzá nem szoknak az új helyzethez. Pl. ha egy asszony a férje kérésére nem létesít szexuális kapcsolatot egy másik férfivel, ugyanakkor létesíthet ilyen kapcsolatot nőkkel. Hasonló, átmeneti korlátozások közös megegyezéssel előfordulhatnak.
· Kisajátítás-mentesség: A párhuzamos intimkapcsolatok képviselői elutasítják a résztvevők további kapcsolatainak korlátozását, minthogy az ilyen tilalmak a kölcsönös bizalom helyett kisajátítást és kontrollt eredményeznek. Ehelyett arra törekszenek, hogy a partnereik által megtalált “másik jelentős személyt” ne kapcsolatuk veszélyeztetőjének, hanem partnerük élete gazdagodásának tekintsék. Épp ezért a féltékenységet és kisajátítási igényt nemcsak kerülendőnek tartják, hanem olyan reagálásnak, amit elemeznie, megértenie és megoldania kell mindenkinek, az egyenrangúság érdekében.
A többpartneres intimkapcsolat előnyei a következők:
· Az a tény, hogy a résztvevők mindent megbeszélhetnek egymással, lehetővé teszi a kapcsolat stabilizálását és a nézőpontok polarizálódásának elkerülését.
· A család elkötelezett, felnőtt tagjai szükség esetén érzelmi és gyakorlati támogatást, segítséget nyújthatnak az arra rászorólónak. .
· Több résztvevő a tapasztalatok, készségek, lehetőségek és perspektivák szélesebb körét hozza magával az intim együttélésbe.
· Megoszthatóvá válik a mindennapi házimunka és a gyermekfelügyelet; így anélkül csökkenthető a szülők háztartási és gyermekgondozási munkája, hogy fizetett gondozót kellene igénybe venni.
· Erősen csökkenthetőek az egy főre jutó kiadások.
· Erősödik az együttélők pénzügyi stabilizása, hiszen az egyik résztvevő bevételének kiesése nem jelenti a teljes bevétel kiesését (mint amikor párkapcsolatban csak az egyik fél dolgozott), vagy a bevétel felének kiesését (mint amikor két szülő közül csak az egyik vált munkanélkülivé)..
A birtoklási vágy nagy akadály lehet, s gyakran megnehezíti a sikeres, többpartneres intimkapcsolatok kialakítását. Ha valakit tulajdonnak tekintenek, akkor értékes és megőrzendő árucikké válik. Ahogyan legtöbben igyezenek ragaszkodni a kevés pénzükhöz, épp úgy nem akarnak “osztozkodni" azon, akit szeretnek. Hiszen mi lenne, ha a kedvesük találna valaki mást, aki vonzóbb, intelligensebb, sikeresebb stb., és az új szerető kedvéért ott hagyná őket? Az ilyen csökkentértékűségi komplexusokat valahogyan meg kell oldani, különben a többpartneres kapcsolat nem lehet sikeres.
A “polyamoryonline.org” nevű weblap 2006-ban szerkesztőségi cikkben hívta fel a figyelmet a következőkre:
· Az ilyen kapcsolatokban segíteni kell a gyermekeket “másságuk” elfogadásában.
· A többpartneres életforma nyilt vállalása és megmagyarázása a gyermekeknek.
· A résztvevők szülőkénti együttműködése.
· A többpartneres kapcsolat társas beillesztése (a gyermekekkel együtt)
· Jogi (szülőséget illető) ügyek.
A szerző, aki maga is tagja egy többpartneres kapcsolatnak, ezt így kommentálta:
A gyermekek kezdték megérteni, hogy családunkban három felnőttre kell figyelniük. Először megpróbálták “barátjukká tenni” az egyik felnőttet, és megkapni tőle mindazt, amire szükségük volt. Nagyon meglepődtek, amikor ez nem sikerült, mert mi mindig együtt beszéltük meg bármelyik gyermek kívánságait és igényeit. Miután ezt megszokták, felosztottuk egymás között, hogy melyikünk foglalkozik elsősorban az iskolai ügyekkel vagy egyéb, gyakorlati ügyekkel. A gyermekek kezdték megérteni, hogy hárman gondoskodunk róluk, ha betegek, hárman bíráljuk, vagy ölelgetjük és tápláljuk őket, s így mindhármunkban megbízhatnak. A kölcsönös bizalom megteremtése után egyre többet kérdeztek: “Miért kell együtt élnünk?”, “Miért nincs saját szobám?”, “Miért szeretitek egymást?”, “Miért kell rá (a nem igazi szülőmre) hallgatnom?” Válaszoltunk nekik, életkorukhoz képest a legőszintébben. Úgy tűnik, számomra jóval nehezebb volt eldönteni, hogyan közeledjek egy új gyermekhez és szülőjéhez, mint a gyermekek számára..
.Kritikai szempontok
Easton, D. és Hardy, J. “The Ethical Slut” c. könyvük szerint sokan azzal érvelnek a többpartneres életforma ellen, hogy a több partner között megosztott szeretet mindíg csökken. Ezt az érvet “kimerülő gazdálkodásnak” nevezik, mert a szeretetet úgy kezeli, mint korlátozott mennyiségű örömforrást (hasonlóan az ételhez és más javakhoz), amiből csak úgy adhatunk valakinek, ha mástól elvesszünk. Egyesek ezt “malthuziánus érvnek” nevezik, utalva Malthus véges erőforrásokról szóló tanulmányára. (Egyébként Freud “véges libido” tanára is emlékeztet.)
A többpartneres életforma hivei viszont ezt teljesen alaptalan feltételezésnek tartják. Utalnak pl. arra a közismert érvre, hogy egy többgyermekes szülő minden gyermekét egyformán szereti. Heinlein, R. szerint “Minél többet szeretsz, annál jobban tudsz szeretni. Nincs semmilyen korlátja annak, hogy hányat szerethetsz. Akinek elég ideje van, képes lehet szeretni a legtöbb, neki tetsző egyént.”
A többpartneres kapcsolatokat gyakran amiatt bírálják, hogy azok “nem tartósak”. Pl. S. Kurtz axiomaként mondja ki, hogy “ a legálisan elismert, többpartneres kapcsolatok ingatagok”.
Gondosan elvégzett tudományos vizsgálatok hiányában azonban lehetetlen megítélni a többpartneres kapcsolatok stabilitását. Az ilyen kapcsolatok bonyolultsága eléggé megnehezítené a kutatást. Ugyanis az érintettek a várható negativ következmények miatt nem szívesen tárnák fel kapcsolataikat; a kutatók pedig aligha tudnának mit kezdeni a többpartneres viselkedés széles skálájával, s nem a legjobb kérdéseket tennék fel, így félrevezető eredményeket kapnának.
Egy holland tanulmány megállapítása szerint a többpartneres kapcsolatok és a monogám kapcsolatok stabilitása között nincs lényeges különbség.
Poliamor identitás ?
(Egy szakdolgozat kapcsán, 2017)
A fejletlenebb társadalmak – érthető módon - általában a fejlettebbeket követik, sőt, utánozzák, mert remélik, hogy így utolérhetik őket. Ez a törekvés azonban megnehezíti a fejlettebb társadalmakban kialakuló jelenségek kritikai értékelését, annak figyelembe vételével, hogy a gazdasági fejlettség elősegítheti ugyan, de nem biztosítja az adott társadalom szociokulturális és etikai fejlettségét. Ezért ott is fennmaradhatnak egyrészt konzervativ, patriarchális, másrészt kulturálisan ambivalens vagy épp anarchisztikus jelenségek. Ezek a társadalom alakulásától függően vagy erősödnek, vagy gyengülnek illetve módosulnak és beolvadnak más, hasonló, de életképesebb irányzatokba.
Ha mindezt egy alapvető társadalmi jelenséggel, a nemek viszonyával kapcsolatban konkretizáljuk, akkor jelentős változásokat figyelhetünk meg. A gazdaságilag fejlett, észak-amerikai társadalom a legutóbbi évszázadban, jórészt a nőmozgalom hatására egyre inkább háttérbe szorította a patriarchális rendet, s ezzel kiegyensúlyozottabbá tette a nemek viszonyát. Ennek folytán a nők egyre esélyesebb versenytársai lettek a férfiaknak, s a nemi kapcsolatok terén is igényt tartanak a férfiak patriarchális szabadságára. „Szexuális forradalom” ugyan nem történt, de a nők egyre nagyobb arányban maguk választhatják meg nemi partnereiket, s ugyanakkor kevésbé vállalják a hagyományos nemi szerepeket: a patriarchális monogámiát és a család szolgálatát. Egyre többen nem kötnek házasságot, hanem szabadon együtt-élve egy vagy több társukkal, megosztják a háztartás és gyermeknevelés feladatait.
A liberális nemi egyenjogúság elvi alapja az egyének magánéleti szabadságának tisztelete, azzal a szükségszerű korlátozással, hogy az nem sértheti mások egyéni szabadságát. A nemi kapcsolatokra nézve ez azt jelenti, hogy az együtt élő párok nem sajátíthatják ki egymást (a „te az enyém vagy, s én a tied” jelszavával), így az erotikus kapcsolatnak sem kell kizárólagosnak lennie, tehát lehetségesek új szerelmek és intimkapcsolatok, ha azok nem sértik az együtt élő társ és az esetleg közösen nevelt gyermekek jogos érdekeit és szabadságát. Ilyesmi a patriarchátusban csak titokban fordulhatott elő. A 20. század második felében azonban a gazdag és fejlett társadalmak kultúrájában megjelent a nyitott házasság és/vagy párkapcsolati együttélés elmélete és annak gyakorlati realizálása. Kezdetben ez erős ellenállásra talált a patriarchális valláserkölccsel telített közvélemény részéről, de fokozatosan csökken az ellenállás. Így sokan próbálkoztak vele, bár gyakran kudarcot vallottak, s vagy elváltak, vagy visszatértek a zárt monogámiához (ami elfojtásokkal és hazugságokkal jár).
A nemi partnerek nyitott életközössége ugyanis újszerűsége folytán komoly felkészülést és intenziv tanulást igényel: nyitott és autonóm személyiséget, a nemi egyenrangúság értékrendjének elsajátítását, reális önismeretet és nemi kultúrát. Ez pedig csak korszerű neveléssel és tudatos önfejlesztéssel érhető el. Erről kevesen tudnak, s a nyitottságot a szabadossággal azonosítva azt hiszik, hogy csak elhatározás kérdése, s könnyen áttérhetnek „ösztönös vágyaik” korlátlan kielégítésére. Az ilyenféle súlyos félreértések aztán csalódást és tragikus következményeket eredményeznek az együtt élő partnerek és családjuk számára. Ráadásul a nem monogám kapcsolatok iránt érdeklődők is épp úgy kiábrándulhatnak ennek láttán a nyitott házasságból vagy párkapcsolatból, mint a monogámiából – így sokan inkább a magányt választják.
Ezt jelentősen elősegíti az a körülmény is, hogy a fejlett országok patriarchális államgépezete még mindig nem támogatja a korszerű nemi kultúrát és nevelést. A fő hatalmi poziciókat fenntartja a férfiaknak, s bőséges teret enged az egyházaknak, a vallásos szektáknak és a „divatos”, de tudománytalan ezoterikus tanoknak. De ugyanez figyelhető meg a fejlett társadalmakat követő, azokhoz hasonulni kívánó, fejletlenebb társadalmakban, így hazánkban is. Ennek következtében nem csoda, hogy a nyitottság – nemcsak a párkapcsolatoké, de az egész társadalomé is – lassan és nehezen terjed világszerte.
Ugyanakkor érthető, hogy ebbe nem mindenki nyugszik bele. Vannak, akik úgy gondolják, hogy bár hivatalos irányzat a hagyományos monogámia erősítése, ők a saját magánéletükben ezt nem fogadják el, hanem partnerükkel egyetértve nyitott intimkapcsolatban kívánnak élni. Hiszen az állam elfogadta, hogy a magánéletét – a hivatalos ajánlásoktól függetlenül – bárki maga alakíthatja (pl. akár homoszexuális kapcsolatot is létesíthet, egyetértő, felnőtt partnerrel, bár nálunk házasságot vele nem köthet és gyermeket sem nevelhet). Ilyen körülmények között előfordulnak ugyan nyitott párkapcsolatok, de ezeket ajánlatos titokban tartani.
Ez az erősen korlátozott szabadság természetesen nem mindenki számára elegendő. A gazdaságilag fejlett, nyugati társadalmakban, elsősorgan Észak-Amerikában az utóbbi két évtizedben megjelent egy peremhelyzetű csoport, amely az un. poliamoria követőjének nevezi magát. A szó egyszerre több szerelmi kapcsolat lehetőségét, sőt jogosultságát jelenti; éspedig akár együttélést, sőt, családalapítást is több szerelmi partnerrel. Ami tulajdonképpen illegális poligámiát jelent, amelyben a szerelmi partnerek gyermeke(ke)t vállalnak és nevelnek, tehát tartós együttlétre és közös háztartásra rendezkednek be. De vannak másféle „poliamor” kapcsolatok is, amelyekben nem élnek tartósan együtt, legfeljebb csak addig, amíg a szerelem tart. Vagy ketten együtt élnek, de nyitott kapcsolatban. így bármelyiküknek lehet „külső” szerelmi partnere. Sőt, akár ide számíthatjuk a két házaspár (vagy együtt élő párok közötti, ideiglenes partnercserét, vagy a swinging olyan eseteit, amiket szerelmi fellobbanással (= megkívánással) indokolnak.
Mindezzel kapcsolatban több probléma is felmerül:
Pszichológiai vizsgálatok szerint a szerelem lényege egy erős érzelmi kötődés olyan partnerhez, akitől a fontos, egyéni igényeink teljes kielégítését várjuk. kölcsönösség alapján. Ez a remény és kötődés a szerelmi partner jelentőségét rendkívül megnöveli. Ezért elég ritkán és inkább csak éretlen szerelmi képesség esetén fordul elő, hogy valaki egyszerre két partnerbe hasonló intenzitással szerelmes. S többnyire ez is csak átmeneti jelenség. Egyrészt, mert a partnerek ritkán képesek elfogadni a rájuk fordított idő és irányultság vagy kötődés megosztottságát. Ami vetélkedést, surlódásokat és előbb-utóbb választást eredményez, kivéve, ha nem tudnak egymásról. Ám a nyitott kapcsolatokban – s ilyen a poliamoria is – a teljes őszinteség az egyik legfőbb alapelv.
Másrészt a szerelem, ami felnőtteknél jóval több, mint az erotikus megkívánás, céljának elérésével a létrehozó, erős igények folyamatosan kielégülnek, s a jóllakottság érzéséhez hasonlóan telítődik velük az egyén. Közhely, hogy aki nem éhes, az nem vágyik az evésre. Bár egyénileg erősen különböző lehet, hogy ki mennyi kielégüléstől „lakik jól”, s s a nagy különbség a szerelmi kapcsolatot veszélyeztető tényező lehet. Mindenesetre a kielégülés megszokása fokozatosan tompítja a vágyakat. Így még a romantikus szerelem hevessége is megszűnhet, különösen az együttélés súrlódásai, feszültségei, alkalmazkodási zavarai következtében. A szenvedélyes szerelemből jó esetben viszonylag rövid idő (néhány hónap vagy év) múlva már többnyire baráti vagy testvéries szeretet marad.
Tény viszont, hogy ilyenkor jöhet egy újabb szerelem, új, „külső” partner iránt. Amit vagy elfogad (esetleg befogad) az eredeti, akár családdá bővült szerelmi, majd baráti kapcsolat, vagy felbomlik és átadja helyét az új szerelemnek. Hagyományos monogámia esetén rendszerint az utóbbi történik, nyitott párkapcsolat és poliamoria esetén az előbbi. Azon nem érdemes fönnakadni, hogy a poliamoria több szerelmi kapcsolat egyidejű létezését feltételezi, mintegy hálózatszerűen. A szerelem és a barátság ugyanis rokon-fogalmak, lényegük a szeretet, a pozitiv érzelmi kötődés. Az angol love és a német Liebe egyaránt jelenthet szeretetet és szerelmet. De a régi magyar nyelv is felcserélhetően használta a „szeretett” vagy „szerelemes” jelzőket (pl. „szerelmes férjem” vagy „szerelmes fiam” stb.).
Ennek megfelelően a poliamoria is éppúgy jelenthet több, egyidejű szerelmet, mint több partner egyidejű szeretetét. S ez utóbbi a gyakoribb eset és reálisabb értelmezése a fogalomnak. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy több szerelem egyidejű fenntartása nemcsak rendkívül időigényes, hanem idegileg és pszichésen is olyan megterhelő, hogy arra a mai, rohanó világban igen kevesen képesek. Ez is magyarázza a poliamoria társadalmi peremhelyzetét a jelenkorban és a beláthetó jövőben.
Ráadásul a poliamoria hívei számára a szerelem, mint legfőbb érték, kiemelten erős motiváló tényező, amely a meglévő (és már megszokott, elszürkült) szerelmi kapcsolatok mellett új és izgalmasabb szerelmi élmények keresésére késztet. Ám az eddigi szerelmi kapcsolatokhoz hasonlóan ezek is elég hamar megszokottá válnak, vagy csalódást hoznak, s továbblépésre késztetnek. Sajnos, nincs adat arról, hogy a „poliamorok” között mennyi a „szoknyabolond” férfi és a „férfifaló” vagy anorgasztikus nő. A nők között még ma is elég sokan vannak, akik pl. azért „esnek szerelembe” egy férfivel, hogy kedvezőtlen körülményeik közül kiszabadulva és a szülői vagy társadalmi nyomásnak engedve gyermeket szülhessenek, s aztán a gyermek lesz az igazi szerelmük, akiért minden áldozatot meghoznak. Ők már aligha keresnek új szerelmeket.
A „szerelem” tehát elég relativ, sokféleképpen értelmezhető fogalom, s a poliamorok szerelme is sokféle lehet: a legkülönbözőbb igények kielégítésére szolgálhat. Minthogy mindkét nemnél (bár eddig leginkább a férfiaknál) erős a az érzelmi és erotikus változatosság igénye, joggal feltételezhetjük, hogy a „többszerelműségre” törekvés is elsősorban erre a változatosságra irányul. Amihez aztán könnyen kapcsolódhat a felszínes kalandkeresés, a promiszkuitás vagy éppen a szenvedélybetegség veszélye. A szerelmi partnerek „hálózata”a nemi úton terjedő fertőzések melegágya. Úgy tűnik, ebből a szempontból nincs sok különbség az erotikusan is nyitott párkapcsolat és a poliamoria között. De kérdés, hogy van-e – s ha igen, milyen téren – különbség köztük?
A címben említett dolgozat ezt a különbséget abban véli megtalálni, hogy „míg a poliamoria elsősorban több szerelmi kapcsolat együttes fenntartására vonatkozik, addig a nyitott kapcsolat lehet pusztán szexuálisan nyitott is.” Ez a megfogalmazás azonban téves és illuzórikus, mert bizonyítás nélkül minőségileg jobbnak állítja be a poliamoriát a nyitott párkapcsolatnál. Mint már utaltam rá, a romantikus szerelmi kapcsolat: erős érzelmi kötődés egy kiválasztott partnerhez, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy ugyanakkor, ugyanígy és nemcsak átmenetileg kötődni tudjon más partnerekhez is. A romantikus „hot love” a partner birtoklását, kisajátítását kívánja, vagyis nem érett szerelem. Jellemzője a féltékenység, bizalmatlanság és gyanakvás. Az irreális elvárások folytán könnyen csalódást, sőt, gyűlöletbe átcsapást eredményezhet..Az érett szerelem képessége nem alakul ki magától, azt meg kell tanulni; erről azonban nincs szó a poliamoriában.
Az a feltételezés, hogy a nyitott párkapcsolat „lehet pusztán szexuálisan nyitott”. pontosabban szólva erotikusan nyitott; ez a lehetőség a poliamoriára éppúgy, sőt, a több, új szerelem keresése folytán még inkább érvényes. (Mellesleg az „erotikus” a „szexuálisnak” csupán egyik megnyilvánulási formája, bár ezt nem tanítják az egyetemen.) A szerelem nemcsak kötődést, hanem elköteleződést is jelent. Több szerelmi partner esetén ez csak akkor lehetséges, ha az érintettek igényei és jogos érdekei nem egészen eltérőek vagy ellentétesek, hanem hasonlóak és egymást jól kiegészítik (ami ritkaság).
A kötődésnek lehetnek különböző szintjei, de több intim partner eseté rendszerint kialakul egy „primér” báziskapcsolat, amely a legerősebb kötődést és elköteleződést hordozza, különösen, ha gyermek(ek) közös nevelésére, vagy más fontos és közös célok elérésére vállalkoznak. Ehhez képest a többi partner másodlagos vagy harmadlagos elköteleződést jelenthet. Ez nemcsak a nyitott párkapcsolatban, hanem a poliamor kapcsolathálóban is szükségszerűnek tűnik. Gyakori és nehezen megoldható probléma, hogy a több intim partnert felölelő kapcsolatokban többnyire minden partner szeretne biztonságosnak tűnő báziskapcsolatban élni, s nehezen fogadják el másod-, harmadlagos helyzetüket.
, ha nincs még báziskapcsolatuk.
Három vagy több partner tartósan valószínűleg csak akkor lehet többé-kevésbé egymás báziskapcsolata, nagyjából azonos szintű kötődéssel és elköteleződéssel, ha szorosan (mondhatnám: családszerűen) együtt élnek, közös célokon dolgoznak és rugalmasan alkalmazkodnak egymáshoz.; ezáltal legális vagy illegális poligámiát hoznak létre.. A nyugati, zsidó-keresztény országokban ez idő szerint csak illegális poligámiáról lehet szó. A poliamoria szempontjából ez lenne a legkedvezőbb, bár valamilyen hierarchia ezen belül is kialakulna. Ezért megoldható lenne formailag egy korszerű monogámia keretében is.
Teljesen indokolatlan ugyanis, hogy a poliamoria hívei a monogámiát csak hagyományos formájában tudják elképzelni, s így eleve rossznak tartják. Ez azonban csak a patriarchális monogámiára érvényes, amelyben a férfi visszaél kisajátított szabadságjogaival. A monogámiák többsége eddig valóban ilyen volt. Közben azonban megjelent a nem patriarchális monogámia, amely tulajdonképpen csak formailag (jogilag) monogámia, de nyitottsága és nemi esélyegyenősége révén optimális szabadságot biztosít résztvevőinek. Így betöltheti a poligámia és a poliamoria funkcióit is.. A 21, század társadalmának perspektivájában ennek realizálása sokkal reálisabbnak, megvalósíthatóbbnak tűnik, mint a poligámia vagy a poliamoria legalizálása.
Az utóbbiak elfohadtatása a nyugati kulturkörben azért is valószínűtlen, mert a poligámiáról mindenkinek az arab, patriarchális poligámia jut eszébe, az „egy férj, sok feleség” tipus, ami a patriarchátustól félig már megszabadult társadalomban visszatetszést kelt, s kevesen tudják elképzelni, hogy létezhet másféle poligámia is. Másrészt a „sokszerelműség” irreálisnak tűnik és sokan hajlamosak ezt patriarchális módon értelmezni, t.i., hogy csak a férfiak tarthatnak sok szeretőt, de egyikkel sincs idejük eleget törődni. Az igazán mély szerelmi kapcsolat viszont időigényes, amit egy rohanó világban egy-két partnernél többel szinte lehetetlen biztosítani.
Mindezek alapján ma célszerűbbnek tűnik a nyitott és egyenrangú párkapcsolat, vagyis a nem patriarchális monogámia lehetőségének széles körű ismertetése és realizálása. Ami egyébként a társadom egyre nyitottabbá válását is elősegítheti.
Dr. Szilágyi Vilmos