A szexuálpedagógia a pedagógiának az a szakága, amely a szexuális vagy nemi nevelést tanulmányozza és fejleszti. Gyorsan fejlődő szaktudomány, amelynek saját elmélete, módszertana és gyakorlata van, de szorosan kapcsolódik a pedagógia más ágaihoz.
A szexuális nevelés lényege sokak szerint a szerelemre, házasságra és családi életre nevelés – tehát rendkívül sokrétű feladat. Terjedelmét érzékelteti többek közt H.F. Kilander (1970) amerikai szexuálpedagógus, amikor ezt írja: A szexuális nevelés mai megfogalmazásban magába foglalja mindazokat a nevelési eljárásokat, amelyek segíthetik a fiatalokat az élet ama problémáira való felkészülésben, amelyeknek központja a nemi késztetés, és amelyek elkerülhetetlenül előfordulnak valamilyen formában minden normális ember életében. E problémák az élettapasztalatok hatalmas sorára terjednek ki, a személyes szexuálhigiéné egyszerű kis ügyeitől a sikeres házasság és családi viszonyok rendkívül bonyolult egészségügyi, szociálpszichológiai és erkölcsi problémáiig.” (7. old.)
A szexuális nevelés mint prevenció és szocializáció
A szexuális nevelés eszerint segítségnyújtás a nemiséggel összefüggő problémák megoldásához, pontosabban a megoldásukra való felkészüléshez. Ebben az értelemben a nemi nevelés a megelőzés, azt aktív prevenció egy fajtája, amely tanulást feltételez. Ahogyan H. Scarbath (1970) német szexuálpedagógus írja: „A szexuális nevelés azoknak a pedagógiai célkitűzéseknek, eljárásoknak és intézményesített feltételeknek az összessége, amelyek az emberi nemiség valamennyi aspektusát érintő... tanulási folyamatokra irányulnak.” (517. old.) Tanuláson természetesen nemcsak ismeretek elsajátítását, hanem attitűdök, készségek és viselkedési sémák (szokások) kialakítását is kell értenünk.
Összefoglalólag megállapíthatjuk, hogy a szexuális nevelés a nevelésnek az az ága, amely igyekszik a nemiséggel összefüggő problémák társadalmilag kívánatos és az egyén boldogulását is előmozdító megoldását biztosítani. A nemi nevelés tehát a szexuális viselkedés, vagyis a nemi szerep befolyásolása, irányítása. Szélesebb értelemben a szándékolatlan hatások is beletartoznak, vagyis közvetve sok minden nevel, amiről senki sem gondolja, hogy nevelő hatású (bár gyakran csak negatív értelemben az). A tudatos nemi nevelés nem egyszerűen tájékoztatás, ismeretközlés, felvilágosítás, hanem sokkal több annál: szocializáció.
A Szexuális Nevelés Amerikai Tanácsának (SIECUS) állásfoglalása alapján a szexuális szocializáció a nemi szerepről, kapcsolatokról és intimitásról szóló informálódás, az attitüdök és értékek alakításának élethosszig tartó folyamata. Magában foglalja a (pszicho)szexuális fejlődést, a reproduktiv egészséget, a nemi kapcsolatokat, a testképet és a különböző nemi szerepeket. Nemcsak a szexualitás biológiai, hanem szociokultúrális és pszichológiai dimenzióira is irányul, kognitiv (informálódás), affektiv (érzelmek és attitüdök), valamint viselkedési (döntéshozatal, szokások) vonatkozásban egyaránt.
A szexuális nevelés célja elsődlegesen a szexuális egészség biztosítása. Ez utóbbit az Egészségügyi Világszervezet 1975-ben úgy határozta meg, mint „a nemi élet testi, érzelmi, intellektuális és szociális oldalainak olyan integrációját, amely pozitíven gazdagítja és fejleszti a személyiséget, a kommunikációt és a szerelmet... mindenkinek joga van szexuális felvilágosításra és arra, hogy a szexuális kapcsolatokat ne csak a nemzés, hanem az örömszerzés lehetőségeként fogadja el.” Más megfogalmazásban a nemi nevelés célja a szexuális kultúra átadása, elsajátíttatása, s ezzel az egyének harmonikus beilleszkedésének elősegítése, vagyis a szexuális szocializáció.
A modern szexuális kultúra nemcsak a szeretkezés technikájának, vagy a szexszel kapcsolatos veszélyek elhárításának készségszintű ismerete, hanem sokkal szélesebb ennél: a nemek korszerű viszonyának ismerete és elfogadása. Fő ismérve, hogy a nemeket nemcsak egyenjogúnak, hanem egyenrangúnak ismeri el, s minden téren a nemek esélyegyenlőségére törekszik.
A nemi nevelés fogalmának tisztázásához elengedhetetlen, hogy világosan megkülönböztessük a nevelés más feladataitól illetve megállapítsuk összefüggéseik sajátosságait. Minthogy nincs olyan nevelés, amely ne érintené valamennyire az egyén nemi szerepviselkedését, szexuális nevelés akkor is folyik, ha a legkevésbé sem gondolunk ezzel. Számolnunk kell tehát azzal a transzfer-hatással, amely a nevelés más területei felől érkezik. Ez lehet pozitív vagy negatív, a nevelők szexuális beállítottságától függően. A nevelés ágai vagy fajtái közül bármelyik hatással lehet a szexuális viselkedésre, még az értelmi nevelés vagy az esztétikai nevelés is. Szorosabb kapcsolata azonban inkább az egészséges életmódra neveléssel, a családi életre neveléssel, valamint az erkölcsi és világnézeti neveléssel alakult ki.
Az egészséges életmódra nevelés szorosan kapcsolódik a nemi neveléshez, hiszen az egészséges életmódnak része az egészséges nemi élet, a harmonikus partnerkapcsolat. Ha tehát az egészségnevelést nem a korábbi felfogás szerint leszűkítve, mint testnevelést értelmezzük, hanem az egészség korszerű fogalmából kiindulva, mint az optimális testi, lelki és szociális közérzet biztosítását tartjuk célnak, akkor a nemi nevelés tulajdonképpen része az egészséges életmódra nevelésnek. Ez azonban nem változtat azon, hogy a szexuális nevelés éppúgy felkészültséget igényel, mint a nevelés más oldalai és ágai, különösen, amíg nincs módszeresen beépítve az egészséges életmódra nevelésbe. (Eddig ugyanis a hazai egészségnevelés inkább csak érintőleg, a szexuálhigiéné, a reprodukció és a betegségek kapcsán foglalkozott vele.)
Ha sikerülne meghatározni a testi, lelki és szociális egészség normáit, úgy esetleg az egészségnevelés lenne a nevelés legfőbb területe vagy akár gyüjtőfogalma, hiszen mindenfajta nevelés egészséges viszonyok és működés kialakítására törekszik. Ám a nemi nevelés „bekebelezése” az egészségnevelésbe éppúgy nem indokolt, mint mondjuk az erkölcsi nevelésé. A nevelés különböző feladatkörei között elkerülhetetlenek az átfedések, a határok gyakran elmosódnak. De a mind szorosabbá váló együttműködés nem zárja ki, hanem egyenesen feltételezi a neveléstudomány differenciálódását. Minthogy azonban a szexuálpedagógia önálló fejlődésének lehetőségei nálunk ez idő szerint nem túl nagyok,, előnyös lehet a fejlettebb stádiumban levő egészségnevelés segítségének elfogadása. Feltéve természetesen, hogy ez nem akadályozza a szexuálpedagógia hazai fejlődését.
Még szorosabb kapcsolatot feltételeztek eddig a nemi nevelés és az un. családi életre nevelés között, gondolván, hogy az előbbi része az utóbbinak. Kiindulópontjuk az az elgondolás, hogy a házasélet, mint a nemi életnek a hagyományos szemlélet által „jóváhagyott” módja, része a családi életnek. Ma már azonban nyilvánvaló, hogy nemi életre és kapcsolatra jelentős részben nem a házaséletben kerül sor. Ha pedig ezt tudomásul vesszük, akkor semmi sem indokolja, hogy a nemi nevelés egyszerűen a családi életre nevelés része legyen. A nemi élet és a családalapítás két különböző dolog. Ezért a nevelés mindkét, említett fajtája inkább a kulturált magánéletre, vagy a korszerű életvezetésre nevelés része lehetne. (Ez pedig közeli rokona az egészséges életmódra nevelésnek.)
Kétségtelen viszont, hogy elég sok átfedés van a nemi nevelés és a családi életre nevelés között. Pl. az utóbbi is törekedhet a harmonikus nemi élet képességének kialakítására. Ámde emellett sok egyébre is törekszik, ami túlmutat a nemi nevelésen, így pl. a háztartásvezetés, a gyermeknevelés vagy a betegápolás módszereinek átadására. A nemi nevelés bizonyos feladatai viszont a családi életre nevelésen mutatnak túl. Egyébként valóban számolnunk kell azzal a transzfer-hatással, ami a nevelés más területei felől érkezik. A személyiség integrált rendszer; bármelyik részét éri valamilyen ráhatás, inger, az eredmény nem marad elszigetelt, hanem többé-kevésbé (egyéni jelentőségétől függően) az egész rendszerben „visszhangot” támaszt. A személyiség szexuális szféráját tehát áttételesen, indirekt módon is lehet alakítani.
Természetesen az erkölcsi felfogás és egyéni értékrend kialakítása is erősen kihat a szexuális és párkapcsolati viselkedésre. Részben közös céljaik indokolttá teszik szoros együttműködésüket. Feleslegessé azonban egyik sem teszi a másikat, hiszen az erkölcsi nevelésnek nem csak nemi erkölcsre kell nevelnie; a nemi nevelés pedig nem csak erkölcsös viselkedésre nevel a nemiség vonatkozásában, hanem pl. bizonyos készségeket és képességeket is fejleszt. Az alapvető világnézeti beállítottság és értékrend önmagában nem határozza meg a szexuális viselkedést, mert abban sok más tényező is szerepet játszik, bár természetesen nem mindegy, hogy ki mit tart értékesnek és követendőnek (s mennyire tudja tartani magát az elveihez). Tény, hogy a személyiség dinamikus integrációja folytán bármelyik személyiségszféra elhanyagolása kedvezőtlenül hat a személyiség más szféráira; feszültségeket támaszt, gátolja és egyenlőtlenné teszi a fejlődést. A korszerű és átfogó nemi nevelés elmulasztása tehát a személyiség harmonikus fejlődését veszélyezteti.
Érdemes lenne részletesebben elemezni a szexuális nevelés összefüggését a nevelés egyéb feladatköreivel, de már az eddigiekből is kitűnik, hogy lényeges összefüggésekről van szó, amelyek tisztázása és tudatos kiaknázása jelentősen gazdagíthatja egész nevelőmunkánkat.
Céljától és módszerétől függően a nevelés igen különböző lehet. A nemi nevelés típusai a nemiséggel kapcsolatos, alapvető beállítottságot fejezik ki. Ez a beállítottság lényegében háromfajta lehet: pozitív, negatív vagy semleges. Ennek megfelelően a nemi nevelésnek három alaptípusát ismerjük:
1. A fejlesztő-segítő (progresszív), 2. a távoltartó-elnyomó (repressziv) és 3. a magára hagyó-közömbös (passzív) nevelést.
Mi jellemzi az egyes típusokat? Ezeket a típusokat érdemes párhuzamba állítani a K. Lewin és munkatársai által megállapított nevelési stílusokkal: az autokrata, demokratikus és a „laissez faire” stílussal. A gyakorlatban természetesen ritkán találunk tiszta típust, de legtöbbször mégis elég egyértelműen be lehet sorolni az adott nemi nevelést az említett típusok valamelyikébe.
1. A fejlesztő-segítő (progresszív) nevelés pozitíven értékeli a nemiséget, s ennek megfeleloen nem elnyomni, hanem fejleszteni kívánja az egyén nemi életét, mint közérzetének, egészségének fontos tényezőjét.. Ez a felfogás eredetére nézve a reneszánszig és a felvilágosodás koráig nyúlik vissza. Jellemzői: a koedukáció, a tervszerű nevelési ráhatások, törekvés a pozitív nemi attitüdök és a kultúrált szexuális viselkedés kialakítására.
2. A távoltartó-elnyomó (repressziv) nevelés a nemiséggel kapcsolatos negatív beállítottságon alapul. Eredete egyrészt a vallások testellenes dualizmusára, másrészt a mechanisztikus, biologizáló emberképre, a nemiség pusztán biológiai szemléletére vezethető vissza. Célja a „bűnös nemi ösztön” elnyomása, fékentartása, a fiatalok megvédése a nemiség veszélyeitől. Eszközei: az izolálás (fiúk és lányok elkülönítése, a szexuális ingerek és információk minél teljesebb távoltartása), a nemi megnyilvánulások (pl. szexuális játékok, önkielégítés stb.) büntetése; negatív attitüdök, félelem és bűntudat ébresztése a szexualitással kapcsolatban. Nem csoda, hogy az ilyen nevelés gyakran okoz általános szorongást és neurotikus zavarokat.
3. A magára hagyó, közömbös (passzív) nemi nevelés az előző két tipussal szemben nem igyekszik aktívan befolyásolni a szexuális attitüdöket és viselkedést. Ez lehet elvekkel indokolt, tudatos semlegesség (pl. „a nemiség magánügy” elve alapján), de gyakran a bizonytalanság és ambivalencia kifejezője. A látszólagos közömbösség mögött meghúzódhat egy negatív beállítottság, amelynek számára a nemiség tabu, s ezért képtelen vele foglalkozni. Ám az sincs kizárva, hogy alapjában pozitív beállítottságot takar és a nemiség zavartalan kibontakozását célozza.
Ez utóbbinak egy változata csupán a nemiségre vonatkozó, tárgyilagos információkról gondoskodik és mindenfajta értékeléstől, ill. befolyásolástól tartózkodik. E közömbösség tulajdonképpen a nevelői felelősség elhárítását jelenti.. A „teljes semlegességet” egyébként még oktatógépekkel is nehéz lenne biztosítani. A nevelő lépten-nyomon elárulja magát, nem beszélve az ellenőrizhetetlen forrásból (sajtó, filmek, pornográfia) származó hatásokról, amelyeket nem lehet kiküszöbölni. Ez a fajta nevelés tehát alig hatékony és nem felel meg a társadalmi igényeknek.
A progresszív szexuális nevelés céljai és alapelvei
A szexuális nevelésre vállalkozónak tehát mindenekelőtt saját szexuális alapbeállítottságát kell tisztáznia (s szükség esetén módosítania). A továbbiakat mindenesetre a progresszív nemi nevelésre vállalkozóknak szánjuk. Az ilyen nevelés négy alapvető célja:
1. Megbízható ismeretek, információk biztosítása az emberi nemiségről, beleértve a növekedést és fejlődést, a fajfenntartást, a nemi szervek anatómiáját és fiziológiáját, a maszturbációt, a házasságot és családi életet, a szexuális reagálást, a terhességet és szülést, a fogamzásgátlást és abortuszt, a szexuális visszaéléseket, a HIV/AIDS-t és más, nemi úton terjedő bajokat.
2. A szexuális attitűdök és értékrendek megismerésének lehetőségét biztosítani a fiataloknak, hogy kialakíthassák saját értékrendjüket, növeljék önbizalmukat, megértsék felelősségüket önmagukkal és másokkal szemben.
3. A kapcsolatlétesítés és fenntartás készségeinek fejlesztésében segíteni a fiatalokat, beleértve a kommunikáció, a döntéshozatal és önérvényesítés készségeit. Ezáltal előkészíteni a felnőtt nemi szerepek elsajátítását, s képessé tenni őket a kölcsönösen örömszerző kapcsolatokra.
4. A felelősségteljes szexuális viselkedés gyakorlatának elősegítése, beleértve a tartózkodást az éretlen, túl korai nemi kapcsolatoktól, s a szexuális egészség védelmét a megfelelő óvszerek használatával. (Nem kívánt terhességek, nemi úton terjedő betegségek és szexuális visszaélések elkerülése.)
1.Saját fejlődését illetően:
Megbecsülni a saját testét. Tájékozódni a gyermeknemzés felől. Elfogadni, hogy a szexuális fejlődés része az egyéni fejlődésnek, de nem feltétlenül jár gyermeknemzéssel vagy közösülési tapasztalatokkal. Mindkét nemmel tiszteletteljes modorban együtt élni. Elfogadni saját szexuális beállítottságát és tiszteletben tartani másokét.
2 Kapcsolatok terén:
A családot a támogatás értékes forrásának tartani. A szeretetet és az intimitást megfelelő módon kifejezni. Értelmes és tartalmas kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. Elkerülni a kizsákmányoló, vagy manipulativ kapcsolatokat. Megérteni, hogyan befolyásolja a kultúrális örökség a családdal, emberi viszonylatokkal és erkölccsel kapcsolatos nézeteket.
3. Személyes készségek terén:
A saját értékrendet kialakítva annak megfelelően élni. Felelősséget vállalni saját viselkedéséért. Hatékonyan dönteni és kommunikálni a családdal, a kortársakkal és partnerekkel.
4. a szexuális viselkedés terén:
Egész életében szabadon tudja kifejezni és élvezni saját nemiségét, összhangban saját értékrendjével. Örülni tud a szexuális vágyaknak anélkül, hogy feltétlenül meg is valósítaná azokat. Különbséget tud tenni a fejlesztő és az önmagára vagy másokra nézve káros szexuális viselkedések között. Úgy fejezi ki saját szexuális igényeit, hogy közben tiszteletben tartja mások jogait. Új ismeretek szerzése révén fejleszti saját szexuális képességeit. Olyan szexuális kapcsolatokat vállal, amelyek egyetértésen alapulnak, becsületesek, nem kizsákmányolók, de élvezetesek és nem fenyegetnek betegséggel vagy nem kívánt terhességgel.
5. A szexuális egészség terén:
A nem kívánt terhesség elkerülése érdekében hatékonyan alkalmazza a fogamzásgátlást. Megelőzi a szexuális visszaéléseket. Nem kívánt terhesség esetén saját értékrendjének megfelelően jár el. Időben igénybe veszi a terhesgondozást. Elkerüli a nemi úton terjedő fertőzéseket és azok továbbadását. Egészségvédő szokásokat alakít ki; rendszeresen ellenőrzi nemi szerveit és mellét, időben felfigyel a potenciazavarokra stb.
6. A társadalom és kultúra terén:
Tiszteletben tartja az eltérő szexuális értékrendű embereket. Igyekszik felelősen befolyásolni a nemiséggel kapcsolatos jogalkotást. Mérlegeli a család, a kultúra, a vallás, a média hatását a szexualitással kapcsolatos gondolkozásra, érzésekre és viselkedésre. Kerüli az előítéleteket és a bigottságot. Igyekszik másokat szexuális felvilágosításban részesíteni, vagyis terjeszti a szexuális kultúrát.
A felnőtté válás két alapfeladata: a pályaválasztás és a párválasztás sikeres megoldása. Ezek közül az utóbbira készít fel a progresszív nemi nevelés, a párválasztási érettség kialakításával. Ez a személyiség olyan fejlettségi állapota, amelynek egyik jellemzője a stabil intimkapcsolat igénye, vagyis a párkereső törekvés. A másik az egyén képessége arra, hogy hozzáillő partnert találjon, s vele kölcsönösen kielégítő, intim testi és lelki kapcsolatban éljen. A személyiségnek ez a dimenziója a pályaválasztási érettséggel együtt a pszichoszociális érettség lényegét képezi, néhány olyan tényezővel együtt, mint a személyi autonómia, az alkalmazkodás és önkontroll készsége, a kapcsolatkészség és a magas fokú tudatosság.
A nemi nevelésnek tartalmi és módszertani alapelvei vannak. Éles határ ugyan nincs a két csoport között, mégis viszonylag jól elkülöníthetők. Tartalmi, szemléleti alapelv, hogy a nemiséget nem állatias dolognak vagy pusztán biológiai illetve ösztön-megnyilvánulásnak tekintjük, hanem az élet természetes és értékes velejárójának, amit megfelelően értékelni és fejleszteni kell
A szexualitást igenlő és pozitíven értékelő alap-beállítottságon kívül, ill. abból kifolyólag fontos alapelv, hogy a szexuális viselkedés plasztikus és alakítható, tehát tanulható és tanítandó, s a nemi nevelés lényeges alkotórésze a nevelési folyamatnak. Ez azért fontos, mert napjainkban szembetűnővé vált az értékrendszerek sokfélesége, pluralitása, ami a fiatalok számára megnehezíti a választást a felkínált értékek (szkriptek) közül. A szexuális viselkedés terén is többféle értékrendszert különböztethetünk meg; így pl. a hagyományos, repressziv „aszketizmus” mellett a felvilágosultabb puritanizmust, vagy a humanista liberalizmust, amely a szexuális kapcsolat körülményeit és minőségét tekinti a megítélés kritériumának stb. Elég nyilvánvaló, hogy a nemi nevelés erkölcsi normáit a humanizmus értékrendjéből kell merítenünk. Ez mindenekelőtt az erőszak- és visszaélésmentes emberi viszonyok követelményét jelenti, amely a nemek kapcsolatára is érvényes. Másik alapkövetelmény a közösség érdekeinek tudatos figyelembe vétele és szolgálata. Ami ugyan bizonyos mértékig korlátozza az egyén szabadságát, de cserében biztonságot és védelmet nyújt.
A korlátozások természetesen a személyes és társadalmi fejlődéssel párhuzamosan csökkenő tendenciát mutatnak. A szexuáletikai normák vonatkozásában ez azt jelenti, hogy – a WHO által elfogadott szexuális jogoknak megfelelően. Mindenkinek joga van szexuális igényeinek kielégítéséhez és fejlesztéséhez, amennyiben felelőssége tudatában figyelembe veszi önmaga és mások (főként pedig a társadalom) valódi, lényeges érdekeit. A humanista szexuáletika persze nem kívánja saját normativáit sem természetfölötti, sem más tekintélyekre hivatkozva szentesíteni vagy abszolút jellegűeknek feltűntetni, hanem igyekszik azokat a társadalom lényeges (bár változó) érdekeire alapozni.
Egy ilyen alapvető érdek ma is a fajfenntartás, pontosabban a népesedés stabilitásának biztosítása. Az, hogy se túl kevés, se túl sok gyermek ne szülessen. Az optimális gyermeklétszám ma családonként 2-3 gyermek lenne (szemben a mai 1,2-vel). Szükség van tehát ésszerű családtervezésre és születésszabályozásra, s arra, hogy a gyermekek egészséges fejlődése, felnevelése biztosított legyen. Ez legnagyobbrészt a korszerű nemi nevelés széleskörű alkalmazásával oldható meg. Ugyanez érvényes a házasság előtti és azon kívüli nemi élet vagy a próbaházasság-szerű együttélés megítélésére, amely ma már egyre inkább elfogadott. A megoldás nem a fiatalok elriasztása a potenciális veszélyek egyoldalú hangoztatásával; nem is a nemi kapcsolatok minél további késleltetése, hanem annak biztosítása, hogy optimális felkészültséggel kezdjék a partnerkapcsolatok különböző formáit és fokozatait. Ez nem képzelhető el a gyakorlás, a kipróbálás lehetősége nélkül. Ahogyan H. Kentler (1970) hangsúlyozza: amit nevelni kell, azt gyakoroltatni is kell.
A további alapelvek módszertani jellegűek:
1. A folyamatosság, bővítés és elmélyítés elve: a nemi nevelést a kisgyermekkortól kezdve, folyamatosan kell végezni, éspedig koncentrikusan bővülő körök, ill. spirálok mintájára, egyre szélesebb körűen és egyre magasabb fokon.
2. Az életkori, nemi és egyéni sajátosságok figyelembe vételének elve: a nemi nevelés módszereit mindig alkalmaznunk kell a gyermekek említett sajátosságaihoz, fejlettségük szintjéhez.
3. Az aktív előkészítés és immunizálás elve: ne várjuk passzívan a gyermekek kérdéseit vagy más megnyilatkozásait, hanem készítsük fel őket időben a szexuális élményekre; ezáltal immunizáljuk őket az esetleges káros hatások ellen. A „túl korai” szexuális felvilágosítás állítólagos veszélyei jelentéktelenek a túl késői felvilágosítás káros következményeihez képest.
4. A felvilágosítás és jellemnevelés egységének elve: az ismeretközlés más módszerekkel együtt a jellemnevelést, a helyes attitüdök és szokások kialakítását szolgálja.
5. A személyes kapcsolat, a bizalom és őszinteség elve: a nemi nevelés csak úgy lehet hatékony, ha a kölcsönös bizalom és teljes őszinteség alapján történik; ehhez pedig általában közvetlen, személyes kapcsolat szükséges.
6. A közösség és a koedukáció elve: a progresszív nemi nevelés magától értetődően közösségi nevelés és a nemek együttes nevelése. Ez nem zárja ki az esetenkénti egyéni (vagy nemek szerinti) foglalkozást bizonyos témák vagy helyzetek esetén
7. A szakszerűség, tárgyilagosság és világosság elve: tudományos megalapozottsággal, elfogultságoktól és előítéletektől mentesen, egyértelműen és közérthetően - tehát nem „virágnyelven” vagy orvosi műszavakkal - kell a nemi kérdéseket tárgyalni.
8. A személyes példamutatás, természetesség és kongruencia elve: minden fáradozás hiábavaló, ha nincs mögötte a nevelő személyes meggyőződése és példája; olyan embernek kell lennie, aki maga is tanításai szerint él, s ezt nem titkolja. Ez egészséges, pszichoszexuálisan is érett személyiséget feltételez.
9. A munkamegosztás és koordináció elve: a nemi nevelés a család, az iskola, az egészségügyi és egyéb intézmények, valamint a média feladata. A különböző nevelési tényezők tennivalóit meg kell határozni, és össze kell hangolni.
10. A felelősségre nevelés elve: a szexualitás tanulhatóságára és sokféleségére hivatkozva mindig hangsúlyozzuk az önmagunkkal, partnerünkkel és a társadalommal szembeni felelősséget; mutassuk ki a felelőtlen viselkedés következményeit.
Valójában tehát általános nevelésmódszertani elvek speciális alkalmazásáról van szó; ez is amellett tanúskodik, hogy a nemi nevelés szerves alkotórésze az egységes nevelési folyamatnak. Sajnos, a nevelői közvélemény eddig ezt nem így tekintette, hanem egy-két felvilágosító előadással elintézhetőnek tartotta, ezzel kiszakította a nevelési folyamat egészéből, durván leegyszerűsítette és bagatellizálta. Így nem csoda, hogy az újabb felmérések szerint még mindig tájékozatlanság és bizonytalanság tapasztalható a tizenévesek körében, a szexualitásnak szinte valamennyi területén. Ennek kedvezőtlen kihatásai nyomon követhetők.
A szexuális funkciók ápolása és fejlesztése
Minthogy az ösztönredukció folytán az ember csak kialakulatlan szexuális késztetéssel születik, s bár ez a „nem-speciális alapszükséglet" elég intenzív, de ugyanakkor: sem iránya, sem megnyilvánulási formája nem eleve adott. (Már Freud is megállapította a csecsemőről, hogy az „polimorf perverz lény” - ami ugyan túlzás, de rávilágít arra, hogy sokféle szexuális beállítottság és funkció csírája, lehetősége megvan az újszülöttben.). A szexualitás tanulási elmélete szerint az ösztönös szexuális viselkedés nemcsak redukálódott, hanem humanizálódott is, hiszen képes alkalmazkodni az emberi együttélés szabályaihoz és kívánalmaihoz. Ez rengeteg új lehetőséget jelent, s módosítja és kibővíti a szexualitás funkcióit. Az eredeti reproduktiv (fajfenntartó) funkció fokozatosan háttérbe szorult; újabb vizsgálatok szerint kb. 4000 szeretkezésből átlag csak egy jár utódnemzéssel. A fogamzásgátlás fejlődése ugyanis lehetővé tette a gyermeknemző funkció gyakori és tudatos háttérbe szorítását.
Mellette bizonyos pszichológiai funkciók kerültek előtérbe. Mindenekelőtt az eredetileg is meglevő örömszerző funkció, amely persze igen különböző színvonalon érvényesülhet, s akkor a legteljesebb, ha a résztvevők szexuális kultúrája magas szintű és kapcsolatuk szerelmi vagy legalább baráti jellegű. Ehhez kapcsolódik a szexuális kielégülés stresszoldó, feszültségoldó és kapcsolaterősítő funkciója. Aztán a kommunikatív és önfeltárási funkció: a szeretkezés intim helyzetében az egyén többnyire leplezetlenül feltárja önmagát, verbálisan és metakommunikative közli érzelmeit és kívánságait.
Végül, de nem utolsó sorban a szexnek személyiségfejlesztő funkciója is lehet, hiszen lehetővé teszi egész sor képességének gyakorlását, fejleszti empátiáját és alkalmazkodó készségét, sikerélmények révén növeli önbizalmát és életkedvét stb. A pszichoszexuális fejlődés nem csak integráns része, hanem egyik fő vonala a személyiség fejlődésének. A partnerkapcsolatok együttműködést igényelnek, így a társadalmi beilleszkedés mintái és iskolái.
A szakemberek persze nem egyformán ítélik meg a szexualitás funkcióit. Ahhoz ugyan már kevesen ragaszkodnak, hogy a nemiség egyetlen vagy legfőbb funkciója a gyermeknemzés, de egyéb funkcióit illetően vagy a hátrányokat és veszélyeket hangsúlyozzák, vagy a vitalitást fokozó, kiegyensúlyozottságot és jó közérzetet teremtő lehetőségeit emelik ki.
Mindez természetesen csak lehetőség, tehát nem eleve adott, sőt, visszájára is fordulhat, s akkor negatív funkciók dominálnak. Épp ezért a szexuális nevelés célja a nemi élet pozitív funkcióinak elősegítése, a szexuális képességek és a nemi szerep optimális kibontakoztatása. Ez azonban egész sor fontos és időszerű feladat teljesítését igényli. Ezek között még különböző politikai (szociálpolitikai, nőpolitikai, családpolitikai, ifjúságpolitikai és tudománypolitikai stb.) feladatok is vannak, amelyek együttesen szexuálpolitikának nevezhetők a szexuálpedagógia szempontjából a legtöbb, közvetlen feladat a köznevelésnek, vagyis az intézményes oktató-nevelő munkának jut. H. Scarbath (1969) szerint az iskolák szexuálpedagógiai feladata főleg 3 tényezőből adódik:
a) az oktatás tartalmi struktúrájából,
b) a tanulók helyzetéből az iskola társas szituációjában,
c) az iskolának a társadalomban betöltött szerepéből.
Ami az első pontot illeti, a legtöbb tantárgy tartalmaz utalásokat a nemiségre, a nemek kapcsolatára, bár a tananyag didaktikai válogatását eddig az a szándék jellemezte, hogy a szexualitást lehetőleg kikapcsolják. Ez a távoltartási törekvés azonban a didaktikai alapelvek érvényesülését is gátolta; megnehezíteti például bizonyos összefüggések megértését.
Az iskola társas szituációjának egyik fő determinánsa a koedukáció. A fiúk és lányok nem válnak semleges lényekké, mihelyt belépnek az iskolába (ahogyan azt egyesek szeretnék). Ellenkezőleg: itt is könnyen előfordulnak szexuális színezetű feszültségek, viselkedésformák stb. Ezek figyelmen kívül hagyása vagy tilalma folytán a nemiség műveletlen formában, zavarólag jelentkezik majd. Az iskola társadalmi szerepének alakulását az is jellemzi, hogy a fokozódó munkamegosztás keretében egyre többet átvesz a család nevelési funkcióiból. Ebből a szexuális nevelést sem lehet kihagyni; már csak azért sem, mert minden iskolai szituációban adódhatnak szexuálpedagógiai feladatok.
Mindenesetre – mint azt az 1973-as kormányrendelet hatása mutatta – nem célszerű az iskolai szexuális nevelést pusztán adminisztratív úton bevezetni. A pedagógust nem lehet kötelezni a szexuális nevelésre, ha egyszer nem ért hozzá. (Ha pedig ért, akkor már nem kell kötelezni, megteszi magától, hiszen tudja, hogy miért és hogyan tegye.) A feladat tehát a hozzáértés, a kompetencia biztosítása Ennek érdekében a pedagógusképzés és továbbképzés minden szintjén és fórumán utat kell nyitni a szexuálpedagógiának. Éspedig nem más tantárgyakban vagy témákban elrejtve és néhány órára korlátozva, ahogyan az régebben történt, hanem jelentőségének megfelelően, legalább 60 órás kötelező kurzusokban, és még időigényesebb fakultatív speciálkollégiumokban. (Ugyanez részben az orvosképzésre is vonatkozik. S akkor még nem is szóltunk a szülőkről, akik szintén szexuálpedagógiai segítséget igényelnek.)
E sokrétű feladatok. arányos lebontása a különböző szervezetekre és intézményekre, az elvek és eljárások összehangolása, a munka segítése és ellenőrzése, a tapasztalatok összegyűjtése és értékelése aligha történhet meg egy állandó jellegű, központi irányító szerv nélkül. Ilyen központok jelenleg csak egyes nyugati országokban találhatók.
Kommentárok
A Szexológiai Világszövetség nyilatkozata a szexuális jogokról
„A szexualitás minden ember személyiségének integráns része. Teljes kibontakozása az olyan emberi alapszükségletek kielégítésétől függ, mint az érintés, az intimitás, az érzelemnyilvánítás, élvezet, gyengédség és szeretet szükséglete. A szexualitás az egyén és a társadalom interakciójában szerveződik. Teljes kifejlődése az egyéni, az interperszonális és a társadalmi jól-lét szempontjából egyaránt fontos.
A szexuális jogok univerzális emberi jogok, amelyek minden ember veleszületett szabadságán, méltóságán és egyenlőségén alapulnak Ahogyan az egészség alapvető emberi jog, ugyanilyen a szexuális egészség is. Az emberek és társadalmaik egészséges szexualitásának biztosítása érdekében az alábbi szexuális jogokat minden társadalomnak el kell ismernie, támogatnia és védelmeznie kell. A szexuális egészség olyan környezetben jön létre, amely az alábbi szexuális jogokat elismeri, és tiszteletben tartja:
A szexuális szabadság joga. Ez lehetővé teszi az egyén teljes szexuális potenciáljának kifejeződését, azonban mindig és minden helyzetben kizárja a szexuális kényszer, kihasználás és visszaélés minden formáját.
A szexuális autonómia és a nemi szervek sértetlenségének és védelmének joga. Ez megadja a saját nemi élettel kapcsolatos, autonóm döntések lehetőségét, összhangban a személyes és szociális, etikai értékekkel. Jelenti egyben a saját test kontrollját és élvezetét bármiféle kínzás, csonkítás vagy erőszak nélkül.
A szexuális magánélet joga. Ez jogot biztosít a személyes döntésekre és viselkedésre az intimitás vonatkozásában mindaddig, amíg nem sérti mások szexuális jogait.
A szexuális egyenlőség joga. Ez mentességet biztosít mindenfajta diszkriminációtól, amely a nemi hovatartozás, a szexuális orientáció, az életkor, a fajta, a szociális osztály, a vallás vagy a testi és értelmi fogyatékosság miatt történne.
A szexuális élvezet joga. A szexuális élvezet, az önkielégítést is beleértve a testi, lelki és szociális jó közérzet egyik forrása.
Az érzelmek szexuális kifejezésének joga. A szexuális megnyilvánulás több mint erotikus élvezet vagy nemi aktus. Az egyénnek joga van szexualitását kommunikáció, érintés, érzelmi megnyilvánulás és szerelem útján kifejezni.
A szabad szexuális kapcsolatok joga. Ez annak lehetőségét jelenti, hogy az egyén – ha akar --, házasságot köthet, de el is válhat, vagy más fajta, felelősségteljes szexuális kapcsolatot létesíthet.
A szabad és felelős döntés joga a gyermeknemzést illetően. Bárki eldöntheti, hogy akar-e gyermeket vagy nem, hogy hány gyermeket akar és mikor, továbbá joga van a születészsabályozás eszközeinek használatához.
A tudományosan megalapozott szexuális információkhoz való jog. Ez azt jelenti, hogy a szexuális ismereteket tudományos kutatások révén kell biztosítani és a társadalom minden szintjén akadálytalanul, kell terjeszteni.
Az átfogó szexuális neveléshez való jog. Ez egy egész életen át tartó folyamat biztosítását jelenti, amelyben minden társadalmi intézménynek részt kell vennie.
A szexuális egészség védelmének és ápolásának joga. A szexuális egészség-gondozásnak minden szexuális probléma és betegség megelőzése és kezelése érdekében rendelkezésre kell állnia.”
(Ín: Szilágyi V. (szerk.): Szexológiai dokumentumok. 2004, 161-162. old.)
A nemekkel kapcsolatos sztereotipiák szocializációja
„A férfiasság, nőiesség normái, mint ahogy minden norma, az egyén és a társadalom kultúrájának része. Azokban a rétegekben módosulnak a hagyományos normák, ahová a kultúra közvetítő csatornáin keresztül eljuttatja az új normákat, ahol tehát tudnak ezekről…
A társadalom többségére a hagyományos normák és ezek szinte csorbítatlan továbbadása jellemző. Ugyanakkor a társadalmi változások új vonásokat „kényszerítenek” az életre, új szerepeket kell ellátnia a férfinak és a nőnek egyaránt. Az élet új vonásai azonban nem felelnek meg a jónak és etikusnak tartott, hagyományos normáknak. Az új feladatok kényszerítenek a változtatásra, de a társadalmi, gazdasági, kulturális feltételek sem ahhoz nem elegendőek, hogy felismertessék, sem ahhoz, hogy elérendő célként fogalmazódjanak meg a nemekkel kapcsolatos, új követelmények, és ahhoz sem, hogy a változott normák „életre kelve” abba az irányba hassanak, hogy a családi szerepek módosulása ne kényszer, hanem választott életmód legyen.
A társadalom nagy többségében ma a szerepek rangsorolása, a szerepvesztések, az új szerepek előtérbe kerülése… súlyos egyéni és társadalmi konfliktusok árán és útján valósulnak meg…
Úgy vélem, ez a konfliktus jellemzi ma a társadalom nagy, „középső” részét. E konfliktus jelzi az új vajúdását, az embert nem csak felszabadító, de torzító, megbetegítő társadalmi nehézségeket is; jelzi, hogy a normák kevéssé változnak rábeszéléssel, ráébresztéssel, neveléssel, felvilágosítással. A változás feltételei a lét lehetőségeinek teljességében vannak… Tegyük hozzá, hogy természetesen a konfliktus nem társadalmi „rossz”, hanem ellenkezőleg, a társadalmi változások csak konfliktusokon és a konfliktusok feloldása útján következhetnek be, abban az esetben, ha a feloldásnak reális feltételei, alternatívái vannak…
Tehát nem a férfiasság, nőiesség formái és a formálódó új szereposztás közötti konfliktusok társadalmi előrevivő funkcióját vitatjuk, hanem azt hangsúlyozzuk, hogy ahol nincsenek meg a konfliktus feloldás társadalmi-gazdasági feltételei, ott e konfliktusnak visszahúzó, konzerváló, embert és társadalmat betegítő szerepe is lehet, és a megoldáshoz nem elégségesek a felvilágosítás eszközei.
… A társadalom hivatalos szocializációs csatornái, elsősorban az iskola is csak annyira térhet el a valóságtól, amennyire a tananyag általában is, tudatosan is ideálokat állít… De ennyiben eltérhet, ha tudatos normaválasztás jellemzi a modellként szolgáló, közölt anyagot. Mire gyerekeink felnőnek, a társadalmi változások feltehetőleg még inkább megteremtik majd a feltételeket és kényszerítenek is a nemek közötti, szélsőségesen megkülönböztető társadalmi, családi szerepek és viselkedési normák feladására.”
(In: H. Sas Judit: Nőies nők és férfias férfiak. 1984, 240-243 old.)
Német irányelvek a szexuális neveléshez
A német egészségügyi felvilágosítási központ 1994-ben kiadta a tartományokkal egyeztetett irányelveket az intézményes szexuális neveléshez. Ők ugyan akkor még „felvilágosításról” beszéltek, de hangsúlyozták, hogy ez nem csak információnyújtást jelent a biológiai tényekről és a fogamzásgátlás módjairól, hanem annál lényegesen többet: motiválást és készségfejlesztést is -- vagyis nevelést.
Az irányelvek nyolc rövid fejezetből állnak. Az első az alapelveket és a kiindulási helyzetet foglalja össze. Megállapítja, hogy a szexualitás az életmód fontos eleme, amit különbözőképpen lehet átélni, mert különböző normák és értékrendek hálózatába ágyazódik. Ezeket figyelembe kell venni, s úgy alakítani, hogy az egészséges életmódot lehetővé tegyék. A kielégítő nemi életet ezért az egészség integráns részének kell tekinteni, így az egészségnevelés fontos feladatának, amiről nyíltan kell beszélni.
Ez utóbbi sokak számára még nehéz és a tájékozottságuk is hiányos. Ennek ellenére az iskolák sem foglalkoznak vele kellő mértékben, a szülők pedig mér kevésbé. Holott az AIDS és egyéb, nemi úton terjedő betegségek megelőzése nem lehet sikeres szexuális felvilágosítás és nevelés nélkül.
A második fejezet a törvény által előírt feladatokat ismerteti. A német törvényhozás ugyanis 1992-ben elrendelte, hogy az egészségügyi felvilágosító központ dolgozza ki a szexuális nevelés irányelveit minden korcsoport vonatkozásában, és az ezzel kapcsolatos tananyagot ingyenesen bocsássa az iskolák és más nevelő-intézmények rendelkezésére. A német alkotmánybíróság kiegészítő kommentárjai (1993) szerint a törvény végrehajtása megkívánja szexuális tanácsadók kiképzését is.
A harmadik fejezet a célkitűzéseket ismerteti. Itt hangsúlyozzák, hogy olyan társadalmi klímát kell teremteni, amely elfogadja a különböző szexuális beállítottságokat, ezek nyílt megvitatását és támogatja az átfogó szexuális nevelést, amelyben szakemberek együttműködésére van szükség. A nevelés három fő vonala:
I. Információ-nyújtás
· a nemi élettel kapcsolatos testi folyamatokról,
· az egyéni pszichoszexuális fejlődésről (nemi identitás és szerep, párkapcsolat stb.).
· A kielégítő nemi élet pozitív hatásairól,
· a terhességről és a magzati életről,
· A különböző szexuális életstílusokról,
· A fogamzásgátlók szakszerű alkalmazásáról,
· A nemi úton terjedő betegségekről (továbbadásukról és megelőzésükről).
II. Motiválás
· A nem kívánt terhességek és fertőzések elleni védekezésre,
· A mindkét partnert érintő felelősségre,
· A nemi élet tudatos irányítására,
· A különböző életstílusok toleráns elfogadására.
III. Készségfejlesztés
· A kommunikációs és viselkedési készségek fejlesztése a szexuális kapcsolatok, a családtervezés és fertőzés-megelőzés terén,
· Az intimitás és gyengédség iránti érzék terén,
· A konfliktuskerülési és megoldási készség fejlesztése terén,
· A szülői szerep készségeinek elsajátítása és
· A szaksegítség keresésének és igénybe vételének készsége terén.
Az irányelvek további részei megnevezik az iskolai szexuális nevelés kooperációs partnereiként a nevelési tanácsadókat, a különböző (gyermek-, ifjúság- és családvédelmi) intézményeket és egyesületeket. Célpopulációként pedig a gyermekek és fiatalok mellett a szülőket és nevelőket, sőt, a nyomtatott és audiovizuális médiát is. Hét fő témakört sorolnak fel; a már említetteken kívül ezek között van a szexuális visszaélések és erőszak, az üzleti szex és a pornográfia témája is.
Végül az eszközök és módszerek kapcsán a médián kívül megemlítik a beszélgetést és vitát, a különböző segédeszközöket (például illusztrációk, filmek stb.) és a szakirányú továbbképzést is.
(M. Szexol. Szemle, 2000/4. sz., 10-11. old.)
Tanulási célok egy korszerű szexuális nevelés számára
Tudás – felismerés – elfogadás – tolerálás – kételkedés -- áttekintés
· A testi működések és nemi szervek ismerete és megértése.
· A szexualitásnak, mint életünk fontos és jó oldalának elfogadása.
· Érzelmek átélése, kimutatása, szavakba foglalása és értékelése.
· Megtanulni NEM-et mondani, egyértelmű határokat szabni.
· Magabiztos „testbeszédet” kialakítani.
· Mások igényeit és véleményét megérteni és respektálni.
· Az elkötelezettséget és becsületességet a barátság és szerelem jellemzőjeként elismerni.
· A homoszexuális beállítottság és életközösség elfogadása.
· A szexualitással kapcsolatos veszélyek felismerése és kerülése.
· A nemi szereppel kapcsolatos előírások megismerése és felülbírálata.
· A felnőtt szexualitás különböző formáinak értelmezése és értékelése.
· A divatok és csoporthatások indokoltságának megkérdőjelezése.
· A szexualitás üzleti célú felhasználásának átlátása és kritikája.
(P. Milhoffer javaslatai, in: Szilágyi V. (szerk.) 2004, 192-194. old.)